Változhat az egyszázalékos felajánlás rendszere

2001.01.23. 18:28
Nem kell alapításukat követően három évet várniuk a kiemelkedően közhasznú szervezeteknek ahhoz, hogy versenybe szálljanak az adózók egyszázalékos felajánlásaiért, amennyiben az országgyűlés elfogadja az erre vonatkozó módosítást. A javaslatot beterjesztő fideszes képviselő szerint ezzel nem csupán az esélyegyenlőséget teremtenék meg a közalapítványokkal, hanem az adakozó kedvet is növelhetnék. Tavaly az adófizetők negyven százaléka ajánlotta fel adója egy százalékát valamilyen civil szervezetnek.
A kiemelkedően közhasznú szervezetek és a közalapítványok között próbál esélyegyenlőséget teremteni az a Fidesz által hamarosan beterjeszteni kívánt javaslat, amely az adózók egyszázalékos felajánlásának rendszerét módosítaná.

Nem kellene három évet várniuk

Az adófelajánlások tekintetében legtámogatottabb hazai non-profit szervezet
A javaslat lényege, hogy a kiemelkedően közhasznú egyesületeket illetve alapítványokat a közalapítványokhoz hasonlóan megilletné a jog, hogy egy éves működés után versenybe szállhassanak az adófizetők egyszázalékos felajánlásaiért -fejtette ki a módosítás lényegét az Indexnek Halász János fideszes képviselő, a javaslat előterjesztője. A jelenleg érvényes, 1996-os törvény szerint, míg a közalapítványok már egy éves működésüket követően is ,,gyűjthetnek", a kiemelkedően közhasznú státuszú szervezeteknek erre három évet kell várniuk.

Ugyanolyan kötelezettségeik vannak

Az esélyegyenlőség megteremtése azért is indokolt, mert a kiemelkedően közhasznú szervezeteknek ugyanolyan kötelezettségeik vannak, mint a közalapítványoknak. A módosítás a közhasznú jellegű szervezeteknek is kedvezményt biztosítana, ezek az egyesületek, alapítványok a jelenlegi három helyett kétéves működést követően juthatnának hozzá a felajánlott adószázalékhoz. Arról, hogy a tervezett módosítás körülbelül hány szervezetet érint, sem a képviselő, sem az APEH nem tudott pontos tájékoztatást adni.

A Gyermekrák Alapítvány esete az APEH-hal

Halász reméli, hogy a módosítás életbe léptetésével kiküszöbölhetőek lesznek az olyan problémák, mint amelyek nemrégiben a Gyermekrák Alapítvány esetében előfordultak. Az APEH a közelmúltban augyanis éppen a hároméves szabályra hivatkozva követelte vissza az alapítvány részére már kiutalt 102 millió forintot. A bíróság hétfőn úgy döntött, hogy jár az alapítványnak a fenti összeg, ám ennek a kiemelkedően közhasznú szervezeti státuszhoz semmi köze nincsen, csupán az APEH jogszabálysértéséhez.

Idén már nem a közösbe megy a maradék

Az idén az eddigiekhez képest már változott a felajánlások rendszere. Eddig ugyanis ha valamilyen hiba vagy hiányosság miatt egy szervezetről kiderült, hogy nem jogosult az egyszázalékokra, a számára összegyűlt pénz a központi költségvetést gyarapította. Az idei évtől ezeket az összegeket pályázat útján szétosztják a civil szervezetek között. Tavaly ez az összeg mintegy háromszáz millió forint volt.

Talán nő a felajánlási kedv

Az előterjesztők azt is várják, hogy a módosítás nyomán nő majd a polgárok felajánlási kedve. Tavaly az adózók negyven százaléka ajánlotta fel adója egyszázalékát valamilyen szervezetnek vagy egyháznak, 20-22 százalékuk nem nyilatkozott, a maradék 38 százalék pedig, mivel 10 ezer forint alatt volt az évi adója nem rendelkezhet az egyszázalékról.

Mielőtt a javaslatotot az országgyűlés elé terjesztik, a civil szervezetekkel is egyeztetni kívánnak, így legközelebb 1-2 hét múlva kerülhet a módosítás a képviselők elé.