Mária
-6 °C
-2 °C

2002-től hat hónap a katonai szolgálat

2000.09.19. 19:21
3 százalékos nyugdíjkiegészítésről, 2002-től hat hónapos sorkatonai szolgálat bevezetéséről, kétmilliárdos címzett támogatásról és a tisztviselői életpálya vonzóbbá tételéről döntött a kormány keddi ülésén. A kormány határozatait tolmácsoló Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta: a többletkiadásokkal járó három százalékos, 32,6 milliárdos nyugdíjkiegészítésére megvan a keret, a ,,jól képzett" köztisztviselői kar kiépítését pedig a MeH erre a célra elkülönített 20 milliárdjából fedezik.
A 2001-ben induló új önkormányzati építkezéseket 2 milliárd forinttal támogatja a kormány címzett támogatás formájában, ami 31 települést érint. (Az összes, tehát nem csak új beruházásokra húszmilliárd jut, ennek nagy része azonban a korábbi évek alatt megígért, de még be nem fejezett támogatások teszik ki.)

Kiegyensúlyozott címzett támogatások

A kabinet az irreális költségek miatt nem támogatja a Debreceni Csokonai korszerűsítését, a budapesti szennyvíz-főgyűjtőcsatorna építésének 5,6 milliárdos korszerűsítését, a BAZ megyei önkormányzat 4,3 milliárdos kórházi beruházását és a Békés megyei önkormányzat 13 milliárdos belterületi vízrendezését. (Akik kaptak: lásd keretest!)

Borókai szerint igazságosabb lett a támogatások elosztása
Borókai szerint a mostani döntéssel igazságosabbá, kiegyensúlyozottabbá válik a támogatások elosztása, mivel a Horn-kormány idején olyan arányok alakultak ki, hogy az akkor odaítélt és jelenleg is folyamatban lévő beruházások miatt még a mostani ellenzéki önkormányzatok 35 beruházása is 17,2 milliárdot tesz ki, szemben a kormánypárti önkormányzatok 23 építkezésének 6,5 milliárdos juttatásával.

2002-től hat hónapos sorkatonai szolgálat

A kabinet döntött arról, hogy 2002-től a mostani kilenc hónapos sorkatonai szolgálatot hat hónapos váltja fel, amiből három hónap kiképzés lesz (három hónap pedig a csapatszolgálat). Egyúttal elhatározták, hogy békében ezentúl csak a korlátozás nélkül használhatók (értsd: eü-alkalmasok) hívhatók be. Bórókai megemlítette, hogy a honvédelmi miniszter által készíttetett felmérés szerint a jelenleg behívottak között közel 50 százalék az alkalmatlan.

A hadseregben ugyanakkor bevezetik az önkéntes tartalékosok rendszerét, akiknek egy évben 10-15 napot kell bent tölteniük, 1-3 évig egyhavi, 3-6 évig kéthavi, 7-10 évig pedig háromhavi zsoldot kapnának.

Mindemellett növelni szeretnék a szerződéses létszámot, bevezetik az úgynevezett toborzópénzt is.

Három százalékos nyugdíjemelés és kiegészítés

Címzett támogatást kaptak (többek között)
Egészségügyi terület támogatása
Ballasagyarmat, Celldömölk, Csongrád megye, Edelény, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Kecskemét, Siófok

Szociális terület támogatása
Bács-Kiskunk megyei önkormányzat, Tokaj,

Kulturális terület támogatása
Budapest, Gyál, Solt, Tapolca, Zalaegerszeg

Vízgazdálkodási terület:
Monor, Szabdbattyán, Tiszakécske,

Oktatási terület támogatása
Baranya megye, Debrecen, Szeged, Soltvadkert, Kaposvár, Szekszárd, Sopron
A kabinet rábólintott a három százalékos az évre visszamenőlegesen is érvényes nyugdíjkiegészítésre is, ami egy átlagos 33.200 forintos nyugdíjat éves szinten közel 11.000 forinttal emel meg. A nyugdíjasok ezt az összeget november-december elején kapják kézhez, decemberben pedig már a megemelt pénzt hozza a postás. Mindez az államnak 32,6 milliárd forintjába kerül, amit egyrészt a nyugdíjbiztosítási alapból (29 milliárd), másrészt az eü-biztosítási alapból (3,6 milliárd) fedeznek.

Minőségi főtisztviselői kar

A jól képzett köztisztviselői kar kialakítása miatt a kormány elhatározta, hogy 2001-től a köztisztviselői munka új rendszerét vezeti be. Az OECD országok hivatali állományát vizsgálva arra jutottak, hogy elsősorban a korrupció kikerülése miatt bevezetik a felvételkor kötelező (és 2-5 évente megismételt) vagyonnyilatkozatot.

Emellett a vezetői állásokra ezentúl pályázni kell, valamint ösztöndíjrendszer, téli-nyári köztisztviselői pótlék segítik a pozitív hozzáállást. A minőséget a folyamatos teljesítményértékelés és egy főtisztviselői kar (300 fő, 2001-ben 150, 2002-ben újabb 150 ember) kialakítása biztosítaná. Mindezt a MeH ere a célra elkülönített 20 milliárdjából fedeznék.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!