Zuschlag nem tárta fel a rendőri kapcsolatait

2009.02.11. 12:01 Módosítva: 2009.02.11. 12:15
Vallomást tett a csalással vádolt szocialista politikus, de a lényeges mozzanatokról hallgatott. Az sem derült ki, kinek milyen szerepe volt a pályázati döntéshozatalban.

Vallomást tett, de három témában nem nyilatkozott Zuschlag János az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper szerdai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Zuschlag János, akit felbujtóként különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolnak, vallomásában előrebocsátotta: három témában nem kíván nyilatkozni. Ezek közül kettő az esetleges rendőri kapcsolatok, illetve a telefonlehallgatások témája, melyben a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódott. Nem részletezi ezen kívül, hogy kinek milyen szerepe volt a pályázati döntéshozatalban.

Beszélt ellenben az MSZP-hez kötődő Táncsics Alapítvány által 2006-ban kiírt pályázati lehetőségekről. Arra a kérdésre, hogy ez a pályázati forrás kampánykiadásokat szolgált-e, hangsúlyozta: a jogszabályokon túl nehéz megfogalmazni, mi minősül kampánykiadásnak, "vékony a mezsgye" ebben a kérdésben.

"Nyilvánvaló volt, a támogatás milyen célt szolgált, az már más kérdés, jogi szempontból az minek minősül" - mondta Zuschlag János.
Elismerte: Lados István (az ügy másodrendű vádlottja, aki Zuschlag személyi titkáraként dolgozott) valóban megkérte őt arra, hogy Zuglóban két egyesület pályázatát támogassa.

Zuschlag János elismerte azt is: ő kérte meg Győrfi Ludovikot arra, hogy Ladost az ügy kipattanása után vigye ki Romániába a szembesítés elől. (Ludovik az ügyben a tizenegyedrendű vádlott, ő volt Zuschlag személyi edzője egy rózsadombi fitneszteremben.)

Zuschlag János - aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, kiskunhalasi önkormányzati képviselő és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt - 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.
Ügyében egy rutinellenőrzés után indult a nyomozás, amelynek eredményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több civil szervezet pályázatokon nyert támogatásainak felhasználása miatt.

Fodor Endre tanácsvezető bíró elutasította a további szervezetek és a parlamenti pártok vezetőinek bizonyítási eljárásba való bevonására tett indítványt.

Az ötödrendű vádlott védője a legutóbbi tárgyaláson, december 11-én kezdeményezte Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Dávid Ibolya és Fodor Gábor pártelnök, az ifjúsági ügyekkel foglalkozó korábbi miniszterek - Deutsch Tamás, Jánosi György és Göncz Kinga -, valamint Demszky Gábor főpolgármester tanúkénti meghallgatását. Sándor László szerint a bíróság így választ kapna a magyarországi pártfinanszírozás rendszerével kapcsolatos kérdésekre, fény derülne arra, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben milyen "álságos pártfinanszírozás" folyik Magyarországon.