Hárommilliárddal stafírozzák ki a Lantos Alapítványt

2009.02.17. 12:52 Módosítva: 2009.02.17. 12:52
A magyarországi civil szervezetek világában rekordnak számító, hárommilliárd forintos támogatást ad a miniszterelnökség az Egyesült Államokban néhány hónapja alapított Tom Lantos Foundation indulásához. A politikus tavalyi halála után létrehozott New Hampshire-i szervezeten keresztül jut majd pénz a Budapestre tervezett Lantos Nemzetközi Szabadság és Demokrácia Intézet megalapítására is, ezt azonban az alapítvány még nem reklámozza.

Az egy éve elhunyt magyar származású amerikai képviselő, Tom Lantos budapesti emlékkonferenciáján, tavaly szeptemberben jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy a magyar állam többek között egy, a politikus nevét viselő tudományos intézet felállításával kíván tisztelegni Lantos szellemi hagyatéka előtt. Az intézet létrehozását emléktörvénybe is foglalta a kormány. A „Magyarország nagy fiának és fontos támogatójának munkásságáról és annak továbbviteléről" szóló tervezetről azonban egyelőre - bár eredetileg a decemberi utolsó ülésnapra időzítették - még nem szavazott a parlament.

D  AS20080925013

Az Index érdeklődésére a kormányszóvivői iroda megerősítette, hogy a kormány a miniszterelnökség államháztartáson kívüli szervezetek támogatása költségvetési fejezetéből 3 milliárd forintot különített el a Lantos Alapítvány működési költségeinek fedezetére. A Tom Lantos Foundation jelenleg a New Hampshire-i Concordban székel, az elnöki tisztet a néhai képviselő özvegye, a szintén magyar származású Anette Lantos tölti be, a gyakorlati irányítás pedig lányuk kezében van.

A tavaly nyáron indított honalapon olvasható programban azonban egyelőre nem szerepel budapesti intézet alapítása, sőt a magyar kormány várható támogatásáról, Gyurcsány Ferenc felajánlásáról és a tavaly őszi konferenciáról sem emlékeznek meg. Az oldalról annyi tudható meg, hogy a TLF az emberi jogokért folyó világméretű küzdelmet több díj és pénzes támogatás odaítélésével tervezi támogatni. A Lantos Emberjogi Díjjal például, amit évente osztanának ki, a Nobel Békedíjhoz hasonló elismertségű kitüntetés alapítása a cél.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint viszont a magyar állam jelentős összeggel járulna hozzá az alapítvány működéséhez. A 3 milliárd forintos keretet a központi költségvetés kifejezetten a TLF, és „egyben" a Lantos Nemzetközi Szabadság és Demokrácia Intézet létrejöttének és hosszú távú működésének fedezeteként különítette el. „A kutatóintézet a tervek szerint tudományos és tudományszervező feladatokat lát majd el, az emberi jogok egyetemes érvényesítését és a demokrácia terjesztését szolgálja majd. Az intézet mindamellett, hogy emléket állít Tom Lantos tevékenységének, hozzájárulna a néhai képviselő politikai örökségének, munkásságának továbbviteléhez. Az Intézet alkalmazott kutatókat foglalkoztatna, ösztöndíj lehetőséget biztosítana, konferenciákat szervezne, kiadványokat, publikációkat készítene, ezzel is hozzájárulva a kutatási terület feldolgozásához."

D  AS20080925011

Az Index kíváncsi lett volna arra is, hogy a 3 milliárdos keretet milyen módon osztják meg az alapítvány és az új emberjogi intézet között, lesz-e beleszólása a Lantos családnak az intézetre fordított pénzek elköltésébe, valamint, hogy milyen konkrét tervek alapján - ingatlan, alkalmazottak száma - határozták meg a költségvetési támogatás nagyságát. A kérdésekre azonban egyelőre nem kaptunk választ.

A kormányszóvivői irodától annyi tudtunk meg, hogy az intézet létrehozásával az előzetes egyeztetéseken Tom Lantos családja is egyetértett. Ez azért fontos, mert a támogatással az alapítvány fog elszámolni. A budapesti intézet jövőjét pedig a kormány azzal kívánja bebiztosítani, hogy kiköti, az alapítványnak nyújtott támogatást több, várhatóan öt évre elosztva kell majd felhasználni.

A magyar állami támogatás részleteiről a Lantos Foundationnál is igyekeztünk érdeklődni, de a honlapon szereplő telefont nem vették fel, faxon elküldött kérdéseinkre pedig nem reagáltak.