Zuschlag-per: Nem volt könyvelése a Fiatal Baloldalnak

2009.02.19. 11:56 Módosítva: 2009.02.19. 11:57
Gyakorlatilag nem volt könyvelése a Fiatal Baloldalnak, ismerte be tanúvallomásában Zuschlag János. Szerinte a szervezet olyan kevés pénzt - két évre 20 millió forintot - kapott, hogy nem volt értelme könyveléssel foglalkozni.

Lényegében nem volt könyvelése a Fiatal Baloldalnak (FIB) - állította Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon csütörtökön. A vádlott táblázatokat és kimutatásokat adott át a bíróságnak a FIB folyószámlamozgásairól, többoldalas összegzést a szervezet 2002-2005-ös programjairól. Az egykori szocialista politikus elmondta, ezek segítségével kívánja bemutatni, milyen kiadásai voltak, illetve milyen hivatalos forrásokkal rendelkezett a szervezett ebben az időszakban.

Azt, hogy a FIB-nek miért nem volt könyvelése, azzal indokolta, hogy annyira alacsony volt a hivatalosan elszámolható forrása, hogy "nem volt értelme ezzel foglalkozni". 2002 eleje és 2004 vége között hivatalosan mindössze 20 millió forinttal gazdálkodott a szervezet.

Arról, hogy pénzügyi szabálytalanságok történtek csupán nagyon szűk kör - rajta kívül csupán Lados István és még néhány ember - tudott. A FIB elnöksége és választmánya az év elején elfogadott egy költségvetést, az év végén pedig egy beszámolót, de ezek nem a valós folyamatokat tükrözték. Arról azonban, hogy a hivatalos források és a tényleges kiadások között komoly aránytalanságok voltak, sokan tudtak, s azzal is tisztában voltak, hogy a programok finanszírozásában a civil szervezetek fontos szerepet töltöttek be.

2003-ban a szervezet vezetésén belül vita volt arról, hogy az egyesületektől befolyó összegeket mire fordítsák, milyen programokat valósítsanak meg, s ki miként profitál politikailag ezekből, mondta.