Gráf és Szekeres puffogott a kormányülésen

2009.02.20. 11:00 Módosítva: 2009.02.20. 11:13
Feszültségektől volt terhes az eheti kormányülés: bár forrásaink kétféleképpen értékelik az elhangzottakat, az biztosnak tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc három miniszterével koccant. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a NATO-kötelezettségvállalások és a sereg egyre fogyó költségvetése közötti ellentmondás miatt aggódott. Az agrártámogatásokat központi utasításra mintaszerűen lereszelő Gráf József azt firtatta, miként is születhetek cikkek a lemondásáról, Göncz Kinga fejét pedig megmosták, mert, úgymond felhatalmazás nélkül akarta felülvizsgálni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma nevezetű szervezet tevékenységét.

Ami az állítólagos Szekeres–Gyurcsány-affért illeti, a legsarkítottabb verziók szerint a honvédelmi miniszter azt közölte, hogy az elvonások miatt megeshet, hogy az ország képtelen lesz teljesíteni NATO- és nemzetközi katonai kötelezettségvállalásait, tehát neki, mint gondos hadügyérnek célszerű lenne egyoldalúan módosítani ezeket a szerződéseket. Erre Gyurcsány azzal replikázott, hogy Szekeresnek ehhez nincs joga, ám a miniszter kötötte az ebet a karóhoz, hogy nincs más megoldás.

Nem szép külföldi szerződés mögé bújni

A szolidabb interpretáció szerint: a tárcáktól elvonandó összesen 60 milliárd forintból a HM-nek kell a legnagyobb összeget visszaadnia, erre Szekeres felhúzta magát, és kijelentette, hogy tőle nem lehet pénzt elvenni, hiszen az elvonás nemzetközi kötelezettségvállalásokat veszélyeztetne.

Informátoraink szerint azonban a minisztertársak és a kormányfő arra emlékezették Szekerest, hogy a spórolásból mindenkinek ki kell vennie a részét, és nem szép mindenféle külföldi szerződés mögé bújni.

A honvédelmi minisztérium környékéről származó értesülésünk szerint viszont semmi ilyesmi nem történt, Szekeres épp hogy arról beszélt, tárcája miképp szabja át az új költségvetést, hogy a kevesebb pénz ne menjen a külföldi elvárások teljesítésének rovására. Ráadásul, magyarázza ez a verzió, a HM-et nem vágták meg most olyan sokkal: 320 milliárdjából csupán 2 milliárdot kell betennie a megtakarítani vágyott 60 milliárdba.

Gráf menesztését jósolták

Szintén a megtakarítások körül forgott a szó, amikor Gráf beszélt. A mezőgazdasági tárca minisztere azt taglalta, hogy a kormányzat igényeinek megfelelően ő lenyesi az agrártámogatásokat.

Csak hát a miniszter szerint nem könnyű ezt úgy csinálni, ha nincs meg a bizalom, márpedig a Magyar Hírlap a menesztését jósolta, és ennek mi az oka. (Egyes forrásaink szerint Gráf azt akarta bemérni, hogy vajon kormányzati szivárogtatás eredménye-e az írás.)

A másik interpretáció szerint mindössze arról volt szó, hogy a miniszter tudni akarta, kellő súllyal kezeli-e az ügyet a kormányfő. Aki az ülésen nyomban be is kérette azt a kormányszóvivői nyilatkozatot, amelyik egy hírügynökségnek sommásan cáfolta Gráf távozását (forrásaink erre egyébként tényleg nem látnak esélyt).

Így aztán az agrárminiszter meg is nyugodott.

Hozzányúlnak Szili politikai gyermekéhez

Nem úgy a külügyi tárca vezetője, akivel a kormányülésen a miniszterelnök éreztette, hogy felhatalmazás nélkül cselekedett, amikor azt mondta: egyéves fennállása után felül kell vizsgálni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma nevezetű szervezet tevékenységét.

A kormányfői idegesség egyébként a jelek szerint nem véletlen: ugyanis ez a szervezet politikai édesgyermeke Szili Katalinnak. A házelnökkel ugyan a miniszterelnök-pártelnök sokszor összerúgta a port, ám jelen pillanatban még a gyanúja sem merülhet fel, hogy Szilit bármilyen területen fúrja a kormány.

Hiszen egyrészt a házelnök még mindig nem bólintott rá hivatalosan a pécsi polgármester-jelöltségre, márpedig ő az egyetlen, akinek legalább leheletnyi esélyes is van a város megtartására, másrészt a kongresszus előtt nem célszerű személyes konfliktusokat gerjeszteni.