Nem oszlatták fel a Parlamentet
Percről percre
A hétfői parlamenti ülésen két olyan indítvány is napirendre kerül, amely az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezte, este végül mindkettőt elutasították. A Parlament előtt pár százan tüntettek.


febr. 23. 13:25Az AIDS és a miniszterelnök viszonya II.
Akik viszont végül mégis minősítették a szocialisták közül a Fidesz politikusának hasonlatát, keményen tartották magukat a párt kommunikációs irányához.
Kövér kiszólásait tehetelen düh gerjeszti, ugyanis a Fidesz nem tud mit kezdeni azzal, hogy a kormánynak van valós válságkezelő stratégiája, jelentette ki Mesterházy Attila. A frakcióvezető-helyettes még erőt is merített a hasonlatból, ugyanis szerinte a Fidesz akkor radikalizálódik, amikor érzi, hogy a kormány a helyes irányba tart. Nyilván emiatt kellett időt nyernie, és elnapolnia évértékelőjét Orbán Viktornak, mondta Mesterházy. Aki szerint a miniszterelnök most kizárólag az ország érdekeit nézi, és fütyül a pártérdekre, vállalva e politizálás minden következményét.