Nem oszlatták fel a Parlamentet
Percről percre
A hétfői parlamenti ülésen két olyan indítvány is napirendre kerül, amely az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezte, este végül mindkettőt elutasították. A Parlament előtt pár százan tüntettek.


febr. 23. 14:49Az AIDS és a miniszterelnök viszonya VII.
Kövér Lászlónak vannak harcos megnyilvánulásai, de a lényeg valóban az, hogy a szocialisták hatéves kormányzata sokat ártott az országnak, mondta Hock Zoltán. Ennek megfelelően, magyarázta az MDF-es politikus, az ország immunrendszere meglehetősen le volt gyengülve, amikor megérkezett a válság. És komoly baj van a kormány hitelességével is, márpedig egy betegségből nem csak a gyógyszer, hanem a gyógyulásba vetett hit segít kigyógyulni. Csakhogy Hock szerint a hitelességgel együtt a hit is elveszett. Ebben a tekintetben pedig helytálló Kövér hasonlata.