Nem oszlatták fel a Parlamentet
Percről percre
febr. 23. 14:44Újra lesz kerékpáros kormánybiztos
Teljes hátraarc a bringás ügyekben címen interpellálta Molnár Csaba közlekedési minisztert Gusztos Péter, felemlegetve, hogy korábban az MSZP programjában 3500 kilométer kerékpárút építésére tett ígéretet, az elmúlt pár hónapban teljes hátraarc történt, már külön kormánybiztosa sincs a kerékpárosoknak. Válaszában Molnár Csaba kifejtette, hogy ő maga tökéletesen egyetért Gusztossal a kerékpáros közlekedés fejlesztésének fontosságában. "Az igazi kérdés az, hogy gazdasági válság idején hogyan lehet fejlesztéseket végrehajtani" - mondta. Fejlesztési források erre az EU-tól és hazai forrásokból érkezhetnek, de a gazdasági válság miatt a hazai forrásokból el kellett vonni pénzt a gazdaságfejlesztésre. Ennek ellenére több száz kilométer kerékpárút épül majd, csak nem önállóan, hanem az útépítési program részeként. Egyben bejelentette, hogy két hete már dolgoznak annak előkészítésén, hogy a minisztériumban újra biztos foglalkozhasson a kerékpárközlekedéssel.

