Orsolya
7 °C
19 °C

Elfogadták a megszorult lakáshiteleseket segítő törvényt

2009.03.02. 18:13 Módosítva: 2009-03-02 20:45:32
Felháborító, hogy csak a szeptember elseje után munkanélkülivé váló, szigorúan lakáshitel visszafizetéssel küszködő embereket támogatja a kormány, pedig a részmunkaidősök és a szabad felhasználású kölcsönök felvevői is nagy bajban vannak, háborgott a Fidesz. És az ellenzéknek az sem tetszett, hogy a kormány egy hét alatt teljes egészében átírta a törvényjavaslatot. Azért ha tartózkodásokkal is, az Országgyűlés elfogadta a javaslatot.

Elfogadta a Ház a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami garanciáról törvényt hétfőn. A képviselők 196 igen, 18 nem szavazattal, 155 tartózkodás mellett szavazták meg a javaslatot. A törvény értelmében áthidaló kölcsönt kaphat a banktól az az álláskereső, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját, és vállalja, hogy a lakásvásárlási, vagy -felújítási hiteléből a szerződés időtartama alatt havi minimum 10 ezer forintot törleszt. A Ház támogatta a törvény sürgős kihirdetését is.

Mádi László (Fidesz) a vitában azt hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat jelentős korlátozásokat tartalmaz, s így nem éri el azt a célt, amit a kormány maga elé tűzött. "Tavaly ősz óta nehéz napok verik az országot, legtöbbet a lakáshitelt felvevő családok szenvednek" - mondta a fideszes Mádi László, aki ugyan örült, hogy a kormány készfizető kezességet kíván vállalni, hogy biztos legyen a törlesztés, de azt felháborítónak tartja, hogy a kormány egy hét alatt újraírta a javaslatot. Magyarán az ellenzék ma olyan anyaggal találkozott, ami eddig ismeretlen volt számára. Épp ezért a törvényhozás nem hozhat felelős döntést, érvelt Mádi.

Ráadásul a kormány olyan javaslatot tett a Tisztelt Ház asztalára, hogy a családok zöme azt hiszi, segítséget nyújt nekik a törvény a 60-80 százalékkal megugrott törlesztőrészletek fizetésében. De a kabinet csak egy szűk körnek nyújt segítő jobbot, csak azoknak, akik lakáscélú hitelt vettek fel, és szeptember 20.-a után vesztették el az állásukat. Következésképpen ez a javaslat, állította Mádi, nem segít a részmunkaidőben dolgozóknak, és többek között azoknak sem, akik szabad-felhasználású hitelt vettek fel, pedig ők is irdatlan bajban vannak. Így a Fidesz nem támogatta a törvényjavaslatokat.

A szocialisták részéről Barabásné Czövek Ágnes próbálta védeni a mundér becsületét, és nem is értette, miért nevezi túl szűknek a támogatotti kört Mádi, hiszen az MSZP eddig is a szeptember eleje óta kirúgottakat akarta támogatni. Ami a technikai részt illeti, Barabásné szerint nincs azzal semmi baj, a támogatottnak két kölcsöne lesz egyazon bankba, az egyiket, egy áthidaló hitelt, ha kell az állam törleszti, és ez szolgál a lakáshitel fedezetéül. (Pontosabban a lakáshitel eredeti részletének és a megugrott részlet különbségének fedezetéül.)

Veres János szerint is minden rendben van, a kormánynak figyelembe kellett venni a rászorultság elvét, így húzta meg a kabinet a szeptemberi cezúrát. A parlament 196 igennel, 18-nemmel és 155 tartózkodással fogadta el végül a törvényjavaslatot