Orsolya
7 °C
17 °C

Több sebből vérzik az objektív felelősség elve

2009.03.05. 19:53
Szabó Máté ombudsman szerint több szempontból is problémásak a közúti közlekedésről szóló törvény objektív felelősségre és közigazgatási bírásgolásra vonatkozó szabályai, ezért felülvizsgálatukat kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál.

Állampolgári panaszok, valamint saját vizsgálata alapján Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa indítványozta az Alkotmánybíróságnál a közúti közlekedésről szóló törvény objektív felelősségre, illetve a közigazgatási bírságolásra vonatkozó szabályainak felülvizsgálatát és megsemmisítését.

Az objektív felelősség elve alapján az üzembentartó két esetben mentesülhet a bírságolás alól: ha a hatóságoknál korábban igazolhatóan jelezte, hogy járművét ellopták, vagy pedig a sofőr igazolja, hogy ő vezetett. Az üzembentartó nem hivatkozhat arra, hogy a gépjárművet egy hozzátartozója használta, akivel szemben nem köteles terhelően
nyilatkozni.

A törvény szerint bizonyos szabályszegéseknél a szabálysértési eljárás mellett egyszerűsített közigazgatási eljárásban harminc és háromszázezer forint közötti közigazgatási bírságot kell kiszabni.

Szabó Máté szerint az objektív felelősségnek ez a formája nem
összeegyeztethető a jogbiztonság és az alkotmányos büntetőjog
követelményével. Olyan közlekedési szabályszegésekért ugyanis, ahol hagyományosan a felróhatóságon alapuló felelősségnek és a jogsértéssel arányos szankciónak kellene érvényesülnie, a törvény objektív felelősségen alapuló, rögzített összegű bírság kiszabását rendeli el.

Az ombudsman szerint alapjaiban problémás, hogy az üzembentartót akkor is megbüntethetik, ha a jármű vezetőjétől valamiért nem tudják behajtani a bírságot. Szabó emellett kifogásolja, hogy ugyanazért a közlekedési jogsértésért párhuzamosan szabálysértési és közigazgatási eljárást is indíthatnak. Így az is előfordulhat, hogy ugyanazt az embert eltiltják a vezetéstől, és egyben fix összegű bírságot is kiszabnak rá.

Szabó szerint az sincs teljesen rendben, hogy akkor sem mentesül biztosan az üzembentartó az objektív felelősség következményei alól, ha valóban ellopták tőle a járművet, de ezt még nem tudta a rendőrségnek jelezni.

Az állampolgári jogok biztosa jelentésében hangsúlyozta, hogy a
közúti közlekedésről szóló törvény és a közigazgatási eljárásról szóló
törvény viszonya alkotmányos szempontból nincs megfelelően rendezve. A biztos szerint az is problémát okoz, hogy a közigazgatási eljárási törvény nem ismeri az objektív felelősség fogalmát.