Zuschlag szerint az ügyészség információkat tart vissza

2009.03.09. 10:33 Módosítva: 2009.03.09. 14:54
Az ügyészség olyan információkkal is rendelkezik, amelyeket nem osztott meg a védelemmel, állította Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A volt szocialista politikus tagadta, hogy az ügyészekről és a nyomozásról adatokat gyűjtött volna.

Zuschlag János szerint szóba került, hogy egy második mobiltelefont is találtak a zárkájában, hivatalos eljárás azonban csupán egy készülék miatt indult. Elmondta, sajtóhírek szerint létezik egy titkos ügyészségi feljegyzés is arról, hogy egy ügyvéd az ügyben megpróbált eljárni a Legfőbb Ügyészségen.

Zuschlag

Zuschlag János meghallgatásának nyolcadik napján elmondta, a legutóbbi tárgyalási napon, csütörtökön nem azért tagadta meg a választ bizonyos ügyészi kérdésekre, mert takargatni valója van, hanem mert úgy érezte, azok nem tartoznak az ügyhöz, azon jelentősen túlmutatnak.

A vádlott hangsúlyozta, az ügyészekkel szemben nem kezdeményezett semmilyen adatgyűjtést, ilyen nem is történt. Ugyanígy a nyomozásról sem folytatott információgyűjtést, és az ügyről szóló titkos jelentésekhez, nyomozási összefoglalókhoz és lehallgatási jegyzőkönyvekhez sem jutott hozzá, mondta Zuschlag János.

Az elsőrendű vádlott közölte, 2008 májusában 50 millió forintot megtérített az okozott kárból, ez azonban nem eldugott pénzből, és nem a zárolt vagyonán felüli forrásból történt.

A vádlottak Zuschlag Jánoshoz intézetett kérdéseivel, illetve a tárgyaláson elhangzottakhoz fűzött megjegyzéseivel hétfőn befejeződött az egykori szocialista politikus összesen nyolc tárgyalási napon keresztül tartó meghallgatása az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Lados István a Zuschlag János által elmondottakra reagálva közölte, a büntetőeljárásban már 2007-ben vallomást akart tenni, ez akkor csak az elsőrendű vádlott nyomására maradt el. A hatóságoknál is azért jelentkezett, hogy tisztázza szerepét az ügyben.

A másodrendű vádlott állítása szerint Zuschlag a tárgyaláson elhangzott vallomásában a ténylegesnél nagyobb szerepet tulajdonít neki a pályázatokkal kapcsolatban.

Fodor Endre tanácsvezető bíró a Zuschlag Jánoshoz kötődő civil szervezetekről csaknem száz tanú kikérdezését tartja szükségesnek, nyolcvanan azonban írásban válaszolhatnak a bíróság kérdéseire. A következő tárgyalási naptól, március 17-től kezdődő tanúkihallgatásokon személyesen csak húsz embernek kell megjelennie a bíróság előtt, köztük van Arató Gergely (az oktatási tárca államtitkára) és Tüttő Kata (a fővárosi MSZP-frakció tagja) is.

Az ügyészség javasolta, hogy a bíróság hallgassa ki Béki Gabriella SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, aki egy felszólalásában már 2001-ben kifogásolta, hogy a Zuschlag Jánoshoz köthető civil szervezetek kiemelkedően magas pályázati támogatást kaptak.

A bíróság erről az ügyészségi indítványról csak később dönt.