Bertalan
11 °C
27 °C

Így nem foglalták el az Erzsébet hidat

2009.03.10. 10:37 Módosítva: 2009-03-10 13:08:45
Kedd reggel mégsem zárták le az Erzsébet hidat a jobboldali tüntetők, végül csak egy ember jött el a meghirdetett demonstrációra, és ő tagadta, hogy bárkinek is szólt volna terveiről. Elképzelhető, hogy a radikálisok csak tesztelték, mennyire figyeli kommunikációjukat a rendőrség. Az egy szem „délpesti radikális” meg az ellenzék ellen tüntetett.

Emailben érkezett az üzenet, hogy március 10-én reggel nyolckor már-már hagyományosnak számító hídfoglalásra készül az Erzsébet hídon a radikális jobboldal. Fél nyolckor már intenzív rendőri készültség fogadott a híd lábánál, három járőrkocsi, három kisbusznyi készenlétis és egy rabomobil várakozott a Március 15. téri parkolóban. Rendőrjárőrök álltak a Margit hídon is. Érdeklődésünkre a BRFK szóvivője a készenlét részleteiről nem kívánt beszámolni, de megerősítette, hogy információink helyesek, ők is úgy tudják, hogy valakik hídfoglalásra készülnek.

Így tudta a sajtó is, a metsző szélben pár fotós, egy tévéstáb és néhány kósza újságíró várta az eseményeket. Nem sokkal nyolc óra után el is érkezett az esemény, Váczek Frigyes „délpesti radikális” személyében. A harmincas éveiben járó Váczek egy kis transzparenssel érkezett, amire a Fidesz tavalyi népszavazási kampányának plakátját ragasztotta. „Igen, eltöröljük” – olvasható a plakáton.

Hamarosan kiderül, hogy Váczek valójában az ellenzék ellen tüntet, Orbán Viktoron jött számonkérni ígéretét. Amikor az intézkedő rendőr az iránt érdeklődik, hogy mi is a bejelentés nélküli, spontán demonstráció oka, akkor is ezt feleli. De mégis, „mi az apropója" erősködik a rendőr, és el is magyarázza, hogy a spontán demonstráció akkor legitim, ha valami azonnali eseményre válaszul szerveződik. „Eltelt egy év” – válaszolja Váczek, majd a megismételt kérdésre taktikát változtat. „Napi szinten történnek váratlan események. Tegnap is Bokros urat miniszterelnöknek jelölték” – mondja.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

A rendőr elégedett a válasszal, megbeszélik, hogy Váczek tartózkodik a szabálysértéstől, meg azt is, hogy meddig tüntet. „Kilencig maradok” – mondja Váczek. „Gondolom, ha nem jönnek többen, hamarabb elmegy. Hideg is van, szél is van” – próbálkozik a rendőr.

„Én a jelenlegi parlamenti ellenzék ellen tüntetek. A tegnapi esemény is lassan bohózatnak is beillik” – mondja Váczek, aki impotensnek tartja a parlamenti ellenzéket. Tüntetése szerinte azért is aktuális, „mert a kormány az ellenzék ellenzékeként viselkedik”.

„Teljesen idióta helyzet” – mondja, és illusztrálja is. A kérdésre, hogy akkor most mindenki ellenzék-e, azt feleli. „A kormány az ellenzék ellenzéke, én meg az ellenzék ellenzéke vagyok”. „Akkor szinte maga a kormány?” – kérdezzük, de Váczek csak nevet. A kérdésre, hogy lenne-e Magyarország miniszterelnöke, csak annyit felel, hogy „alkalmatlan vagyok erre a feladatra”. Háromnegyed kilenckor a sajtónak már nyoma sincsen, Váczek magányosan ácsorog a híd járdáján. Egyszer csak odamegy a rendőrökhöz, röviden beszélgetnek, majd elbúcsúzik, véget vet a demonstrációnak, és elindul a hídon Budára.

Váczek egyszemélyes demonstrációjával egyidőben az ismert jobbradikális, Pál Márton a híd másik oldalán várakozott. Ő később arról tájékoztatott, hogy a mai demonstrációval valójában csak azt akarták tesztelni, hogy mennyire figyeli kommunikációjukat a rendőrség. Váczek ugyanakkor végig határozottan állította, hogy ő nem szervezett keretek között, hanem magától és spontán demonstrált, nem is értesített tervéről senkit. A BRFK érdeklődésünkre csak annyit árult el, hogy előre tudtak a demonstrációról, értesülésük forrását azonban nem kívánták felfedni.

11 óra után még mindig voltak rendőrök a hídon.