Hunvald lovagságát felfüggesztette a Nagymester
Lady és sir megszólítás jár az MSZP politikusainak is, amikor vörös köpenyes lovagként rendtársaik körében tartózkodnak. A magát önálló államnak tekintő és saját kormánnyal rendelkező Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségének száz magyar lovagja között több országgyűlési és fővárosi szocialista felbukkant, már évekkel ezelőtt lovag lett Bárándy Gergely, a párt országos etikai biztosságának tagja és Hunvald György is. A VII. kerületi polgármester lovagi címét letartóztatása után a Nagymester felfüggesztette.
Nem fosztják meg lovagi címétől Hunvald Györgyöt, Budapest VII. kerületének polgármesterét letartoztatása miatt. A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségének nagymestere egyelőre csak felfüggesztette Hunvaldot, de ezzel egy időben felhívta lovagtársai figyelmét, hogy a gondoskodjanak a bajba jutott polgármester családjáról.
A rend magyar ágának vezetője, a többek között miniszterelnöki, altábornagyi rangban lévő és grófi címet viselő Popper György elmondta, hogy a rend szabályzata szerint a lovagokat érintő eljárások végére a szervezet saját bírósága tehet pontot. Hunvald ügyében tehát meg kell várni a magyar bíróság döntését, és a lovagrendben csak azután határoznak majd sorsáról.
Az amerikai alapítású lovagrend dinamikusan fejlődő magyar nagyperjelsége már évekkel ezelőtt felvette tagjai sorába az erzsébetvárosi polgármestert. Popper György szerint 2004-2005 táján több ajánló terjesztette nevét a lovagrend felvételi bizottsága elé azzal az indoklással, hogy a VII. kerületben érzékelhetően sokat tettek a szegények, nyugdíjasok érdekében.
Nincs különbség
Popper György szerint jogi ügyekben az a gyakorlat alakult ki, hogy a magyar bíróság ítéletével leginkább akkor ellenkezett a lovagrend döntése, ha az ügy a lovagrendre magára vonatkozott. A rendi állam miniszterelnöke szerint leginkább éppen a címek, rangok, tudományos fokozatok használatában tért el eddig a két oldal véleménye, például amikor a magyar hatóság nem ismerte el, sőt jogtalan címhasználatnak minősített egy afrikai egyetemen kiadott doktori címet. Adócsalás vagy hasonló köztörvényes ügyekben, jelentette ki Popper, várhatóan nem lesz különbség az ügyek megítélésében.
Az önálló államként működő, kormányt és diplomáciai testületet is fenntartó Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségét nemrég a „konkurencia”, egy másik hazai lovagrend baloldali kötödéssel vádolta meg, miután a máltaiak vallásos ágának legmagasabb kitüntetését, a „Lovagi Nagykeresztet” adományozta Gyurcsány Ferencnek és Szili Katalinnak.
A Magyar Királyi Szent László Lovagrend körlevele szerint Popper 1990 előtt „marxista-leninista egyetemet” végzett, és a minisztertanács protokollfőnöke volt. A rend száz lovagja között pedig Hunvald mellett ott van Bárándy Gergely MSZP-s képviselő, a párt országos etikai biztosságának tagja, Danielisz Béla, a párt fővárosi képviselője, Perjési Klára, országgyűlési képviselő, Gyula szocialista polgármestere és a szocialista párt egy régebbi figurája, a Tisztelet Társaságát menedzselő Schmuck Andor is.
Nem balosak a régióvezetők
Bizonyos jobboldali körökből érkezett tendenciózus támadás, állítotja Popper György. Szerinte a baloldalról is találnának bőven támadni valót azok, akik hasonló egyoldalúsággal akarják kigyűjteni a neveket. A rend magyar miniszterelnöke leszögezte: közösségükben nem vizsgálják a párthovatartozást, de azért az tudható, hogy a jelenlegi három régióvezető egyikére sem lehet rásütni, hogy „balos” lenne.
Popper György szerint a közép-magyarországi bailiff címet viselő Milesz Sándor Orbán Viktor nagy barátja, Dél-Magyarország bailiffje, egyben a társult magyar rend nagymestere, Király Csaba pedig a Jobbik alapítója. (A Jobbik vezetői szerint Király nem volt az alapítók között, bár kétségtelen, hogy a hamar megszűnt szekszárdi szervezetet ő hozta létre.) Akad több fideszes polgármester is a rend tagjai között, lovaggá ütötték Oszter Sándor színész-vállalkozót, Szász Attilát, Orbánék tokaji családi vállalkozásának egykori üzlettársát, és a lovagjelöltek között van egy elkötelezetten Fidesz-szimpatizáns rockénekes is.
Ott van a hajtókáján
A két lovagrendben is rendes tagsággal bíró Bárándy Gergely kérdésünkre azt mondta, hogy Hunvaldhoz hasonlóan, bár jóval korábban, szintén felkérésre került a lovag közé, és csak azért vállalta, mert érdekli a lovagi kultúra, könyvet is írt a keresztes hadjáratokról. Bárándy a világias máltai mellett a kifejezetten vallásos, keresztény, esküt a „Magyar Szent Koronára és a Szent Bibliára” tevő Szent György Lovagrendben is tag.
Az országgyűlési képviselő kijelentette, hogy már évek óta nem vett részt egyetlen eseményen sem, valódi civil tevékenységet kizárólag a Magyar Kriminológiai Társaságban fejt ki. (Bárándy ennek ellenére szakmai önéletrajzában szerepelteti a lovagi szervezeteket, és gyakran viseli zakóján a rend kitűzőjét.)
A jobboldali radikálizálódás ügyében rendszeresen megszólaló Bárándy azt állította, nem tudta, hogy egyik előljárója a Jobbik helyi vezetője volt. Leszögezte: ha vállalhatatlanná válik a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége, kilép.
A lovagrenden belül szerzetesrend is működik, a Máltai Hórusz Spirituális Rend. A szerzetesrendet I. Ankh, más néven dr. Nagy János, az Ankh, az Örök Élet Egyháza vezetője hívta életre. A rend élén lovag Jankovich R.I. Maximillian gróf áll. A szerzetesrenden belül civil tagozatot alapítottak. Esküt tett, ezáltal a szerzetesrend civil tagozatának tagjává vált Élő Norbert, XII. kerületi szocialista önkormányzati képviselő, az MSZP közgazdasági tagozatának fővárosi elnöke is.
Élő elmondta, hogy a pillanatnyilag nagyjából százfős rend a világon egyedülálló módon ökumenikus, azaz mohamedánok, zsidók és keresztények is tagjai lehetnek, sőt bármely más vallás hívei is. A szocialista politikus elmondta azt is, hogy a szerzetesi fogadalmat tevők sem vonulnak rendházakba, hanem fogadalmat tesznek, hogy elősegítik az ökumené megvalósulását, azaz a rend végcélja tulajdonképp egy vallási világbéke kialakítása.
A lovagok sorába tartozik még Mága Zoltán hegedűművész és Schobert Norbert fitneszedző is.
Saját ország, saját pénz
A New York-i székhelyű lovagrend nagymestere, José Manuel de Veiga da Costa Cosmelli herceg, a nagy nyakék lovagja utoljára novemberben ütött lovaggá magyar rendtagokat. A gödöllői Grassalkovich-kastélyban tartott VIP eseményen a rend protokollfőnöke, Gyenes Levente, a humanitárius ügyek miniszterhelyettese, Gyömrő polgármestere és B. Juhász Levente, a rend ökumenikus tanácsának tagja, református tábori püspökhelyettes segédkezett a rituálé lebonyolításában. A lovagi közösség új tagjai egy terület nélküli állam polgárai lettek. A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségét négy ország, Kongó, Angola, Guinea, valamint Sao Tomé és Príncipe ismeri el. Van kormánya, vannak nagykövetségei, a magyar Pénzjegynyomdában készíttetett diplomata-útlevele, sőt saját pénze is, az euró árfolyamához kötött zacchini. A lovagoknak számos rang és cím mellett jár a sir és lady (vagy magyarul a dáma) megszólítás.
A rendben erős vonalat képeznek a biztonsági cégek tulajdonosai. Maga a miniszterelnök, Popper György a Nemzetközi Testőr- és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének (IBSSA) elnöke, a lovagok között van Lasz György, az In-Kal Security vezetője és Elek István, az Escort Védelmi Szolgálat, a Top Cop Security és az NBI Security vezérigazgatója is.
.

Kommentek
2009.03.19 14:03:54rolika
"Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségének"
nagy gáz, ha innentől nem bírtam röhögés nélkül? :-)
2009.03.19 14:09:52Mitya Ivanov
baromság ez az egész.
2009.03.19 14:19:15OftF
tudom már, hol folik a mutyi!
2009.03.19 14:21:18CsárliFirpó
Az ilyen szervezetek felnőtt emberek gyerekes játékai. Legtöbben már alsós korukban kinövi az indiánosdit, meg a lovagosdit, vannak akik nem:)
2009.03.19 14:22:33nagyárpi
"...Máltai Hórusz Spirituális Rend. A szerzetesrendet I. Ankh, más néven dr. Nagy János, az Ankh, az Örök Élet Egyháza vezetője hívta életre.""Perjelségeinek Szövetségét négy ország, Kongó, Angola, Guinea, valamint Sao Tomé és Príncipe ismeri el." -hasonlót a 8 éves fiam játszott a barátaival és ha nagyon összekapom magam simán találtam volna néhány banánköztársaságot ahol 100 dollárért elismerik őket,de aztán elmúlt a farsang és azóta Indana Jones-osat nyomnak a haverjaival. A képeket nézve azért eléggé gáz egy ilyen majomparádé!
2009.03.19 14:51:56rolika
ha a live rpg-s hangulaton túllépünk, a névsor akkor is megmarad. jobb helyeken ezekkel az alakokkal tömeget oszlatnak
2009.03.19 14:54:44alf
Lehet, hogy majomparádé és nevetséges, csak ahogy látom olyan emberek alkotják a sorokat akik rólunk döntenek. Szóval én inkább félelmetesnek tartom.
2009.03.19 14:57:05mostler
Ilyet en is jatszottam altalanos iskolaban!!!! Nehanyan osszealltunk, es a mi allamunknak terulete is volt, meghozza a sajat szobaink. Igy csak utlevelellenorzes utan johettek be a szulok, de mivel fontosnak tartottak hogy a gyerek jol erezze magat belementek a jatekba. Szep idok voltak, kar hogy kinottem... Lehet be is lepek a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségébe.
2009.03.19 15:06:54pancho_sanza
http://www.maltalovagjai.hu/data/url/1_kezdolap/48_lovagrendrol/tagfelveteli_eljarasok_216/
asszondja:
- Olyan személy, aki olyan vállalkozás tulajdonos vagy partner tulajdonosa, amely szociálisan és politikailag jóhírű.
2009.03.19 15:08:48Insulinde
Kedves műlovagok, Ti valójában nem is vagytok.
http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/Szovivoi_nyilatkozatok/Lovagrendek_080909.htm
Visszaéltek valaki másnak a nevével, aki sok jót tesz világszerte.
Köztársaságot utoljára az óvodában játszottam.
2009.03.19 15:13:30Parajpuding
Az a kérdés, hogy ez a "szerv":) csinál-e valami hasznosat is a saját maguk szórakoztatásán, sznobizmussal erősen átitatott vágyaik kielégítését szolgáló bohócrendi ripacskodásán túl?
2009.03.19 15:14:53újmájashurka
Emberek! Ezek a figurák töbségben az ország döntéshozói, ezt a marhaságot valamiböl el is kell tartani. Csoda ha jobbrol, balrol, még lopnak is!
2009.03.19 15:15:10átlátó
Én is lefordultam a röhögéstől, de utána arra is gondoltam, hogy ezek egymás faszát szopják és közben döntenek. Rólunk. (A Lasz meg mintha már ledobta volna a láncot.)
2009.03.19 15:16:02veny
Hogy suliban ki mit játszott, meg hogy felnőttként ki mit szerepjátszik, az hagyján. Az a durva, hogy ezer éven át TÉNYLEG így irányították az országot, és ma is akadnak, akik szerint így kéne.
Nekem az a kedvenc részem, amikor az egyik gitteglet beszól a másiknak... :)
2009.03.19 15:19:30ReWriter
És ezt az egész lovagosdit Vii-n játszák, vagy XBox 360-on?
2009.03.19 15:22:08veny
30ReWriter: Szerintem szekondlájf.
2009.03.19 15:22:37ReWriter
És mikor lehet zacchini-ban eladósodni?
2009.03.19 15:27:29veny
Mint tudjuk, pénz=adósság, tehát amennyiben a cukkinit vagy mit pénznek tekinted, semmi akadálya az eladósodásnak benne... :)
2009.03.19 15:27:41drótostót
ezek kamu lovagrendek, nálunk úgy lehet lovagrendet alapítani, mint egyházat vagy kisebbségi önkormányzatot...
http://www.hetivalasz.hu/index.php?page=pages/cikk&cikk_id=19686&print
2009.03.19 15:33:21marosy
Popper, szerintem egy idióta vagy.
2009.03.19 15:41:48brumika
Milyen nagy szükség lenne a " Lipótot " ujjból megnyitni !
2009.03.19 15:43:44brumika
Szokták mondani ilyen esetben: " mikor látta ezeket utoljára orvos " ? :))
2009.03.19 15:48:32veny
Hozzátenném, hogy a "lovagrendek" létezésénél már csak az a nagyobb gáz, hogy ha címlapsztori lehet belőlük, netán még vitázunk is róluk...
2009.03.19 15:49:25Megmondtam
Ez is azt bizonyítja, hogy az emberi hülyeség határtalan . . . de én már azon se lepődnék meg, ha létezne egy ANTI-Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége, hasonló egyéniségek lennének a tagjai, mert már nem tudnak másképp szórakozni! :)
Kíváncsi vagyok mikor tesznek közzé felhívást a Szent Grál felkutatására, Jeruzsálem visszahódítására, esetleg megalapítják a Mennyei Királyságot! :)
2009.03.19 15:54:16hömm hömm
...én inkább a Szabad Júdeáért Mozgalom Öngyilkos Elit Alakulatának akcióját nézném végig a jeruzsálemi szent gy.....stb. lovagrend tagjainak előadásában:))))))
lásd Brian élete:))
2009.03.19 15:57:55telejósda
Hogy mi ez az egész oltári baromság ???
Életszerűbb lenne, ha közös szexorgiákba járnának.
2009.03.19 16:02:19Ianas
NEM! Mi a Júdea Népe Front vagyunk. Le a Júdeai Népfronttal!!!!
2009.03.19 16:03:14MadMod
Gyerek!
Ez a "NEW AGE" szellemi-vallási-gazdasági áramlathoz tartozik. Csak ők nem titokban működnek, mint a Szabadkőművesek.
Aki többet szeretne megtudni a New Age-ről, annak a következő könyvet ajánlom:
Gál Péter: A New Age Keresztény Szemmel
http://www.piar.hu/pazmany/k407.htm
2009.03.19 16:04:38Karbonade
Félemeletes...
2009.03.19 16:09:13hömm hömm
lanas
...és mi a helyzet a Szabad Júdeáért Fronttal?...
...semmi.. amott piszkálja az orrát:)))
2009.03.19 16:11:44zéman
Ez egy másik világ ide üresseggű nem fér be, és elég csak a VIP sorra visszaemlékezni a mackos bankár tárgyalásán. amúgy nem vágyom oda.
2009.03.19 16:13:23don.martino
a cikk nem fogalmaz világosan
nem ezek a magyarok az autonómok, hanem ennek a nemzetközi szervezete a szuverén autonóm máltai templomos blabla lovagrend.
akik a középkor óta egy külön állam, ők voltak ugye a Szentföld urai, a lovagok, akik akkor kapták államukat a pápától, majd Rodoszra kerültek, később máltára. hozzájuk tartozik a máltai szeretetszolgálat, tevékenységüük elsősorban ez, és világszerte keresnek közéleti személyiségeket a céljaik népszerüsítésére.
2009.03.19 16:15:45újmájashurka
Idönként meg hivhatnának VIP vendégnek csórókat is Kőbányárol, időnként legalább tele lenne a hasuk! De nem, inkább a potyadékot haza viszik a kutyáiknak.
2009.03.19 16:17:13veny
MadMod: A New Age Keresztény Szemmel az valami olyasmi lehet, mint a disznótoros csokifagylalt, nem?
Amúgy a szabadkőművelés az mióta New Age? A XVI. század óta, ugye? :)))
2009.03.19 16:20:32jabba2
Ez az egész egy cionista, szabadkőműves összeesküvés,keresztény köntösbe bújtatva!
Már rég óta az ő kezükben van a sorsunk!
Most mit csodálkoztok!
(Lasz, Bárándy,+ a fél zsinagóga!!)
2009.03.19 16:23:30_Neville
Lovagok. Mühaha. Kiváncsi vagyok mit szólna hozzájuk egy igazi középkori lovag! :)
2009.03.19 16:28:39jokr777
Szabadkőmüveseknek hivják őket. Sajnos nem viccesek, de roppant veszélyesek(lásd georeg bush is szabadkőmüves stb.)Soraikban tudhatóak a világ vezetői(elnökök, bankvezérek)
Tudom ajanlani a LELEPLZŐT!!!
2009.03.19 16:43:27DanZi
gyász.
2009.03.19 16:56:28xxxpeti
Én is ismerek ilyen lovagot! Most engedték ki az előzetből 11 milliárdot (!!!) csaltak takarékszövetkezetektől! Ő is egy biztonsági cégnek volt a tulajdonosa! Leo Security!
És tiszta vicc ez az egész, még Diplomata útlevéllel is rendelkeznek!
2009.03.19 16:58:42szentfazék
Király a szerelésük. De hol van a kard, meg a többi ketye. Biztos tudnak igazi jedi-rendszámot is intézni, amitől bármelyik rendőr, meg autópálya-matrica ellenőr kézenáll.
Alapítsunk mi is egy ehhez hasonlót! Ki van benne?
2009.03.19 17:06:29hömm hömm
xxxpeti
csak nem hubicsák úr? aki honlapja megfogalmazása szerint "...felismerve a jelenlegi örző védő szakma hiányosságait, felel a XXI. század kihívásaira??"
ha ő akkor jól megfelelt a 11 milliárddal.
2009.03.19 17:06:57BéLóg
OFF
Van a magyarnak egy nagyon szép lehetősége az ilyen többszörösen összetett birtokos szókapcsolatokhoz.
Szerintem így írhatták volna le korrekten az ominózus, egyébként másokban is -- tartalmi okból -- röhögést keltő mondat töredéket:
A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségei Szövetsége (vagy csak itt utoljára: Szövetségének a) nagymestere...
A többszörös -nak -nekezés a jobb megértés és a szebb stílus érdekében elhagyandó, legfeljebb az utolsó birtokviszonyt kifekjező szóban alkalmazandó.
Más szóval a:
A fiának a kutyájának a nyakörvének a gombjának a térdének a kalácsa stílusosan:
A fia kutyája nyakörve gombja térde (térdének a) kalácsa.
ON
2009.03.19 17:25:15ecpec
Ez bizony nem kamu, inkabb felelmetes. Lehet, h idiota a korites (sot nagyon is), de a tagokat nezve aggaszto az ilyen szintu osszefonodas.
Es a legdurvabb, h komolyan is gondoljak magukat, es "kitunteteseket" osztogatnak.
2009.03.19 18:04:04Megmondtam
Nah de mirefel kapják a kitüntetéseket? Mert olyan "cukik" a piros palástjaikban? Vagy mert néha megtámogatnak pár ezer etiópiai AIDS-est? Az még eléggé messze van a kitüntetéstől . . .
Viszont az felettébb poén, hogy "véletlenül" megint felmerült a GYF meg az OV neve . . . csak tudnám melyik a sötét oldal . . . Ha kiderülne, akkor valszeg újraszinkronizálnák a teljes Star Warsot, és lehet hogy Darth Vader skizofrén lenne :) Szerintem!
2009.03.19 18:08:40jun85or
don.martino
Lehet, hogy a cikk nem fogalmaz pontosan, de te meg erre óriási marhasággal "javítod" a hibát. Amióta Napóleon elfoglalta Máltát (1798) és az eredeti lovagrend feloszlott, csak különböző újraalapítások léteznek. Ezek közül az egyik a "Sovereign Military Order of Malta", aminek a nevében a military a megkülönböztető a többitől, és ez áll a Katolikus Egyház felügyelete alatt, és ők működtetik a Máltai Szeretetszolgálatot. Az SMOM-nek van ezenkívül ENSZ- és Magyar Külügyminisztérium elismerése, mint arra Insulinde helyesen felhívta a figyelmet. ld. még http://en.wikipedia.org/wiki/Sovereign_Military_Order_of_Malta - a nagymester pl helyből nem azonos a cikkben említett portugállal.
A cikkben szereplő "rendet" emigráns oroszok alapították az USA-ban jogilag valami cári elismerésből levezetve, ami a Málta eleste utáni zavaros időben keletkezett, és naná, hogy az egyetlen igazi örökösnek tekinti magát. A Szent János lovagrendek protestáns ágai sem ismerik el, de persze a szoci nagyuraknak, meg a magyar úrhatnám vállalkozóknak tökéletesen megfelel...
Az index meg húzza le magát, amiért a (szerintem mindenki által nagyra becsült) Máltai Szeretetszolgálattal összekeverhetően ír erről a sznob-klubról.
2009.03.19 18:42:35falloszathéné
Még egy érdekesség: ennek a vicces, ám megfelelő pénzösszeg befizetését követően bárkit könnyen soraiba felvevő szervezetnek tagja többek közt Lakos Imre SZDSZ -es országgyűlési képviselő, aki emellett fővárosi képviselő, bizottsági elnök, tanácsnok, illetve XI. kerületi alpolgármester is. Ő az, akinek a felesége a XI. kerülettől közel 70 millió, a Fővárosi Önkormányzattól pedig közel 100 millió forint ügyvédi megbízási díjat vett fel az elmúlt 10 évben... Sir Lacost tehát a gyengék és szegények védelmezője.
2009.03.19 19:16:31erogén zónapörkölt
Brávó! "Üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, kék a lovad!"
Egy amerikai alapítású lovagrend pont olyan természetellenes, mint egy Grönlandon tenyésző strucc. Habár annál nyilván életképesebb, mert - akárcsak az ottani szekták - úgy gyűjtik össze a zsét, mint a porszívó.
Lehet, hogy ez a Hunvald meg egy szentember, mert nekik csórt?
2009.03.19 19:21:21erogén zónapörkölt
A komcsik mindent igyekeztek a régi uraktól majmolni: vadászat, kastélyok, borozás.
"De semmi jó nem sül ki abból, hogyha a szar fára mászik!"
2009.03.19 19:23:19dunántúli gróf
Az édesapámat és néhány családtagomat ezeknek a vörös arisztokratáknak, új pénzügyi hűbérurainknak az elődei 1951 nyarán Borsóstanya I. sz.táborba telepítették ki, hogy térítésmentesen hozzájuthassanak minden ingó és ingatlan vagyonához.
Elődeim legnagyobb része vagyonát és tekintélyét hazája javára fordította, míg a kommunisták meg nem fosztották az országot természetes vezetőrétegétől, hogy a helyükre kerülhessenek.
Ma már különösen ismerjük ennek a folyamatnak a végtermékét.
Franchet d'Esperey tábornok, aki az 1918-as fegyverszüneti tárgyalások során a hazát kiárusító Károlyi Mihályt és Tsai-t fogadta, nyugodt szívvel ismételhetné meg meghökkenése szülte alpári szavait:
"Comment, vous estes tombé aussi bas, qoe cela!"
Nem fordítom magyarra e sorokat, új kenetű sznobjaink talán megértik a kultúrnemzet szavait...
2009.03.19 23:40:19Oldowl
Erre már nem lehet semmi értelmeset reagálni.
2009.03.20 00:11:57Erdélyi Hírvivő
mindenképpen olvassátok el a következő cikket is a mai magyar lovagrendekről:http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=160075
2009.03.20 00:24:57Goyamaduer
Az összes ilyen "rend" a cím-, és rangkórságokról szól. Popper gróf. Haha. Meg táborszarnagy. A diplomata útleveleikkel max. az őket elismerő 4 államba utazhatnak be (ugyanezekből), mert máshol körberöhögik őket. A zuccerojukkal meg ott sem fizethetnek. :) I.Ankh. Édes Istenem...
Darth Slartibartfast
2009.03.20 01:13:26grunda
Aki azt hiszi a pápaság mentes tölük az téved, mert az is elismeri az útlevelüket, a Magyar Máltai Szeretet szolgálat vezetője is náluk lovag, aki eskűt tett.
2009.03.20 02:40:43dark future
jelmezbálnak álcázott kapcsolatiháló-építés
2009.03.20 03:48:48prometheus_X
03:48-kor már alszik a modera?
2009.03.20 05:03:54himpellér
Nohát hogy ezek az elvtáhsak vöhös köpennyel és tehmészetesen vöhös páhttagkönvvel igazi lovagok legyenek. Hát ez fantasztikus! És tessék mondani mondjuk egy söhgyáhi segédmunkás is lehet itt lovag?És min lovagolnak? Láttam az egyik fényképen egy elvtáhsnőt is. Csak nem...? ;)
2009.03.20 07:15:51Polánykert
Hihetetlen. Vissza a középkorba. Ez a magyar politikai osztály.
Az ilyen cikkek után mindenesetre nem tűnik irreálisnak Dávid Ibolya pár éve bedobott véleménye, miszerint a két nagy párt 70-30%-ban osztozik a lenyúlt pénzeken. Szépen átnyúlnak a kapcsolathálók az állítólagos árkon jobb és bal között.
2009.03.20 08:03:33midnight coder
A lovagrendbe erdetileg jelentkezett volna Darth Vader is, de a Sötét Úr a tagok névsorának olvasása után meggondolta magát.
2009.03.20 08:24:33újmájashurka
Írja már meg valaki hogy lehet ezen figurák közé állni? Hátha kihúznak engem is a szegénységböl!
2009.03.20 09:34:52nevem
Egy ismerősöm tagja a máltai lovagrendnek (valószínűleg az "igazinak", nem ennek a jelmezbálinak). Nos, az autóján valóban "jedi-rendszám" van. Nem magyar CD-s, hanem még spécibb.
2009.03.20 10:52:13Cpt. Flint
dunántúli gróf:
jah, herr graf; elődei honnan szerezték a vagyonukat? jótékonykodásból?
Bizonyára a kommunizmus is egy elvetélt kísérlet volt, de én a feudalizmusba sem kívánkozom vissza.
2009.03.20 12:46:43pop3
remélem feri támogatja őket vmi. kis lóvéval
2009.03.21 01:41:34magóg
ügyesek azok az emberkék, akik gyorsabban forgatják a köpenyüket, mint a szél! Már előre látják, hogy hova kell állni, vagy talán ők okozzák a lehetőségeket, hogy ídőben jó helyen legyenek? Nézzétek csak a "gróf" úr pedigréjét.
2009.03.21 10:14:56magóg
Aki kiváncsi rá, keresse ki az "Új Dunántúli Napló" 2005, 12hó 4-ik számát és nagyon érdekes dolgokat olvashat a "Gróf" Úrról!
Tiszteletbeli kozák, aki Tihanyban együtt pingpongozott Fidel Castróval!Dolgozott a Kovács László által vezetett KISZ külügyi osztályán. Egy évig Kubában volt a VIT előkészítésén stb. stb, stb.
2009.03.23 01:49:33vero
Uraim, amíg önök ezen röhögcsélnek, addig a rend tagjai diplomáciai mentességet élveznek - üzleti szempontból is.
http://szentkoronaradio.com/belfold/2008_09_16_meglovasitottak-a-lovagrendek-becsuletet
2009.03.23 01:53:03vero
Az ominózus
http://www.maltalovagjai.hu/
és a valódi
http://www.mmlsz.hu/