Sólyom nem nevezi ki az LB elnökhelyettesét

2009. március 19., csütörtök 12:57 |

A posztra csak a legfőbb bíró javasolhatna embert, de ez a tisztség június óta betöltetlen. Az államfő azt ígéri, a lehető legrövidebb időn belül javaslatot tesz.

Nem nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének javasolt Zanathy Jánost a köztársasági elnök, mert álláspontja szerint erre a posztra csak a Legfelsőbb Bíróság elnöke jelölhetne, azonban ez a tisztség tavaly június óta betöltetlen - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KeH).

Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese - akinek megbízatása április 1-én lejár - március 17-ei előterjesztésében tett javaslatot Sólyom Lászlónak, hogy nevezze ki Zanathy János legfelsőbb bírósági bírót a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének.

zan
Zanathy János

A köztársasági elnök az alkotmány alapján azonban úgy ítélte meg, hogy erre kizárólag a Legfelsőbb Bíróság elnöke jogosult javaslatot tenni. Mivel ilyen hatásköre a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének nincs, a köztársasági elnöknek a kinevezést meg kellett tagadnia - olvasható a KeH közleményében.

Az elnöki hivatal szerint ezért az előterjesztésben szereplő személyi javaslatot, illetve a mellékelt pályázatot Sólyom László érdemben nem is vizsgálta. Az államfő döntése részletes indokolásáról csütörtökön levélben tájékoztatta Kaposvári Bertalant.

A levélben - amely a KeH honlapján olvasható - Sólyom László azt írta, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére a lehető legrövidebb időn belül jelölést tesz, és reméli, hogy az Országgyűlésnek mihamarabb sikerül megválasztania a főbírót.

Sólyom László a levélben megköszönte Kaposvári Bertalan elnökhelyettesi munkáját, és különösen az elmúlt hónapokban végzett tevékenységét, amióta betöltetlen a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztsége.

A Legfelsőbb Bíróságnak tavaly június 24-e óta nincs elnöke, Lomnici Zoltán hatéves mandátuma akkor járt le. Az elnöki jogkört törvényi felhatalmazás alapján az elnökhelyettes, Kaposvári Bertalan gyakorolja, neki azonban áprilisban nyugdíjba kell vonulnia, mivel betölti 70. életévét.

Sólyom László főbíró-jelöltjeit eddig háromszor utasította el az Országgyűlés. Az első jelölt, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban nem kapta meg a kétharmados szavazattöbbséget, ahogyan Havasiné Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla vezetője sem, akit először decemberben, majd újrajelölése után, március 9-én ismét nem támogatott a parlament.

Tavaly novemberben azt írtuk, a szocialisták Zanathy Jánost favorizálják Havasiné Orbán Máriával szemben az LB elnöki posztjára.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ismét leszavazták Havasinét - 2009.03.09.
Havasinéra a decemberinél többen szavaztak, de nem elegen.
Harmadszor próbál főbírót választani az Országgyűlés - 2009.03.09.
Kérdés, hogy a szocialisták felül tudnak-e emelkedni az önfejű államfő miatti sértettségükön. Parlamenti előzetes.
Az MSZP ismét képviselői lelkiismeretére bízza a főbírójelölt sorsát - 2009.03.06.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!