Köztük lehet az új miniszterelnök

2009.03.21. 18:00 Módosítva: 2009.03.21. 18:00
Az MSZP-nek és a pártoknak két hetük van, hogy megtalálják Gyurcsány Ferenc lehetséges utódját. Összeállításunkban hét olyan személy esélyeit vizsgáltuk, aki így vagy úgy felmerült már, mint lehetséges miniszterelnök az elmúlt hetekben, vagy éppen szombaton.

Bajnai Gordon

Az EU-s támogatások elosztásáért is felelős nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter Gyurcsány bizalmi embereként került 2006-ban a kormányba. Bajnai az üzleti életből jött, nincs nagy politikai beágyazottsága, viszont lojális volt a kormányhoz. Vagyis kényelmes választásnak tűnhet, ha az MSZP valakivel el akarja vitetni a takarékoskodással járó népszerűségvesztést. Ezt akár képes lehet határozottan véghezvinni, épp 11-én mondta azt egy konferencián, hogy még keményebb programra van szükség, hasonlata szerint „amputálni kell".

16

Ellene szól, hogy az MSZP kívülállósága miatt bizalmatlanul fogadhatja. Nem alakított ki jó kapcsolatot az MSZP fontos embereivel, nem túl népszerű a pártban. Az EU-s pénzek elosztása kapcsán sokakkal összeveszett. Ismert, hogy 2004-ben Bajnait akarta eredetileg Gyurcsány gazdasági miniszternek, így akár SZDSZ-es kormánytag is lehetett volna belőle, ez pedig az MSZP-ben nem túl jó ajánlólevél.

Békesi László

A Reformszövetség tagja, részt vett a kezdeményezés javaslatának kidolgozásában. Van tehát mögötte egy program, amit az SZDSZ és az MDF is támogat, és az MSZP-ben is jól ismert személyiség. Egykor fontos pozíciókkal bírt a pártban. Horn Gyula kormányában ő volt az első pénzügyminiszter, és felesége is régi MSZP-s, szintén miniszter volt korábban.

D  AS20061208004

Ezzel azonban az előnyeit ki is merítettük. Már 1998-ban kilépett az MSZP-ből, nincs komoly kapcsolata a mostani pártvezetéssel. Megkérdeztük szombaton saját esélyeiről, és így válaszolt: "Nincs miről beszélni, hiszen nem kaptam felkérést."

Bokros Lajos

A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, a róla elnevezett megszorító csomag atyja, és az MDF EP-listájának vezetője az egyetlen, aki már szombaton jelezte, hogy szívesen lenne miniszterelnök. Van saját válságkezelő programja, és tapasztalata is a költségvetési rendteremtésben.

bokros lajos

Esélye azonban minimális a poszt megszerzése. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető már szombaton kizárta, hogy Bokros legyen a miniszterelnök. Az MDF ugyan biztosan támogatná, és az SZDSZ is jelezte korábban, hogy sajnálják, hogy nem velük állapodott meg, de ez nagyon kevés a parlamenti többség megszerzéséhez. Ráadásul Bokros híresen öntörvényű figura, és nem valószínű, hogy az MSZP és annak vezetése ilyen mértékben kiengedné a kezéből az ország irányítását.

Gráf József

Az agrárminiszter rendszeresen felmerült az utóbbi két évben, mint Gyurcsány Ferenc lehetséges utódja. Utoljára májusban, a koalíciós szakítás idején cikkeztek arról, hogy esetleg vele meg lehetne tartani a parlamenti többséget, de már 2007 nyarán is terjedt a pletyka, hogy ő lehet az utód. Gráf előnye, hogy népszerű az MSZP-ben, és ő a kormány egyik legnépszerűbb tagja. Viszonylag kevés támadás érte az utóbbi években, sőt, egyszer még Orbán Viktor is azt mondta, hogy neki van vér a pucájában.

16

Ellene szól, hogy alig néhány órával Gyurcsány szombati bejelentése után azt nyilatkozta, hogy nem akar most miniszterelnök lenni. "Nem vállalnám, mert ehhez jobb szakember kell" - mondta.

Kiss Péter

A Miniszterelnöki Hivatal vezetője az MSZP-n belül rendkívül népszerű és az SZDSZ már 2004-ben is elfogadta volna miniszterelnöknek. Szombaton az MSZP-s küldöttek 76 százaléka szavazott alelnöki széke megtartására. Kisst támogatta Medgyessy távozásával a párt frakciója és elnöksége is, és ezek névsora nem változott olyan mértékben, hogy most ne lehessen jó esélye köztük.

03

Kiss beiktatásának problémája lehet azonban, hogy bár lojálisan viselkedett a nyilvánosság előtt Gyurcsányhoz, a háttérben továbbra is riválisának tartják. Kormányfői kinevezésével két hatalmi centrum alakulna ki az MSZP-n belül: a pártelnöki posztot tartó Gyurcsányé és a kormányt vezető Kissé. A belső rivalizálás pedig nem segítené egy közelgő választás előtt az MSZP kampányát.

Simor András

A jegybank elnöke az elmúlt napokban sokat kritizálta a kormányt, mert szerinte keményebb lépésekre van szükség a válság leküzdéséhez. Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy rossz lenne a viszonya Gyurcsánnyal, hallottunk olyan elképzeléseket is, hogy a kettejük közti nyilatkozatháború inkább csak színjáték volt, éppen Simor utódlását biztosítandó. Pénzügyi felkészültsége jó pont lehet a válság idején, könnyen lehetne külső szakértőként láttatni a közvélemény előtt, ugyanakkor párton belüli súlytalansága nem veszélyeztetné Gyurcsány pártelnöki hatalmát.

D SOS20090223006

Ellene szólhat, hogy az MSZP-ben nincs különösebb beágyazottsága, és mi van akkor, ha az elmúlt hetekben nemcsak a látszat kedvéért, hanem tényleg összeveszett a párt elnökével. Ráadásul éppen az elmúlt napokban a Népszava arról írt, hogy gyanús ciprusi off-shore cége van, amit akár előzetes balról jövő támadásként is lehet értelmezni.

Surányi György

A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke (1990-91, 1995-2001) jó viszonyban volt a Horn-kormánnyal, és nagyon rossz volt a kapcsolata az Orbán-kormánnyal. Pénzügyi szakemberként megfelelő jelöltnek tűnhet, sokan a Bokros-csomag társszerzőjének tartják. Surányi az utóbbi időben rendszeresen nyilatkozott a válságról, és élesen kritizálta a jegybank tevékenységét. Kritizálta a kormányt is, különösen Bajnai Gordont, mert szerinte nem megszorításokra van szükség, hanem a belső kereslet élénkítésére.

D  TT20090311035

Ugyanakkor információink szerint Surányi és Gyurcsány viszonya kifejezetten rossz, márpedig utóbbinak az MSZP elnökeként komoly szava lesz az utódja kiválasztásában. Surányi megsértődött, amikor Gyurcsány az őszödi beszédben hozzáértésén gúnyolódott, és annak sem örült, hogy 2007-ben nem merült fel lehetséges jegybankelnökként.

Surányi szombaton nem akart nyilatkozni arról, hogy felmerült-e a neve lehetséges Gyurcsány-utódként.