Az SZDSZ már nem mond csütörtököt

2009.03.25. 17:23
Az SZDSZ nem ért egyet Sólyom Lászlóval, aki előrehozott választást sürgetett. Fodor Gábor a párt ügyvivő testületének ülése után elmondta: Surányi György a megfelelő közös jelölt.

Fodor Gábor úgy értékelte az MSZP-elnökség keddi javaslatát, hogy felelős és megfontolt döntést hozott azzal az MSZP, hogy három nevet – Glatz Ferencet, Surányi Györgyöt és Vértes Andrást – ajánlott.

Ezek közül az SZDSZ-nek Surányi György személye elfogadható, mert ő egy olyan ember, aki üzenet lehet a piacoknak és a társadalomnak is, garancia lehet a válságkezelésre is. Az SZDSZ szerint Surányi a reformok mellett elkötelezett személyiség, nemzetközi tekintéllyel.

Arra, hogy csütörtökig meg kéne egyezni, Fodor úgy reagált, hogy a határidő arra vonatkozott, hogy lesz-e olyan miniszterelnök-jelölt, aki mindkét párt számára elfogadható. Surányi György személye ilyen, vagyis a kitűzött feladatot teljesítették. Új tárgyalási forduló időpontja nincs is kitűzve.

Sólyom László előrehozott választást sürgető szerda déli nyilatkozatát az SZDSZ tiszteletben tartja, de nem ért vele egyet. Fodor emlékeztetett arra, az államfő első megszólalásában még maga is alkotmányos és demokratikus technikának nevezte a konstruktív bizalmatlansági indítványt. (Most is az államfő a legkevésbé demokratikusnak nevezte ezt a technikát.)

Az SZDSZ bízik abban, hogy Surányi igent mond a felkérésre. Fodor nem kívánta kommentálni Surányinak a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatát, amelyben a pártok támogatásához kötötte miniszterelnökségét.

Az SZDSZ közös miniszterelnök-jelöltben gondolkodik, amíg van esély arra, hogy ilyet állítsanak, és csak a legvégső megoldás az előrehozott választás, mert cselekvőképes kormány kell, és nem megengedhető, hogy hónapokat veszítsen az ország.