Válságban gyorsabban fogy a magyar

2009.03.25. 10:06
Idén januárban kevesebben születtek és többen haltak meg az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban; a természetes fogyás 3384 főről 3849 főre emelkedett, a népesség lélekszáma 10 millió 28 ezer fő volt - közölte szerdán közleményben a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előzetes adatok szerint januárban 8383 gyermek született, ami 2,1 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, és ez 177-tel kevesebb újszülöttet jelent. A halálozások száma 12 232 volt, ami 2,4 százalékkal, azaz 288-cal több, mint a tavalyi év első hónapjában.

Ezer lakosra 9,8 élveszületés és 14,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,4 ezrelékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Idén januárban ezer élve születésre 5,0 csecsemőhalálozás jutott, az egy évvel korábbinál 1,9 ezrelékponttal kevesebb.

A házasságkötések száma alacsony szinten stagnál. Januárjában 1051 házasságkötés volt, lényegében ugyanannyi, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel.

A születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás a tavaly januári 3384 fővel szemben ez év első hónapjában 3849 fő volt, 465-tel több az egy évvel korábbinál, százalékban kifejezve a tavaly januári 4,0 ezrelékről 4,5 ezrelékre nőtt.

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága a természetes fogyásnál kisebb mértékben, mintegy 3000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 28 ezer fő volt - tartalmazza a KSH gyorstájékoztatója.