Péntekre is jutott a bohózatból

2009.03.27. 21:07 Módosítva: 2009.03.27. 21:26
Folytatódott az MSZP és az SZDSZ között az alkudozás a lehetséges miniszterelnök-jelöltekről. Az MSZP Takács Jánost akarta, az SZDSZ-nek nem tetszett, Bokrost Lajost dobta be helyette. Megállapodás továbbra sem született, szombaton folytatják. Összefoglaló a pénteki eseményekről.

Az MSZP délelőtti elnökségi ülésén Takács János, az Electrolux magyarországi vezérigazgatója neve merült fel lehetséges miniszterelnök-jelöltként. "Nagyon nagy megtiszteltetés volna" - reagált Takács János. Arra nem válaszolt, hogy elfogadná-e a jelölést, csak annyit mondott, hogy "elgondolkodnék rajta".

Az SZDSZ ügyvivői testülete elutasította Takács János jelölését, Sándor Klára szabad demokrata parlamenti képviselő ugyanakkor később azt nyilatkozta, nem ért egyet a döntéssel, mert szerinte Takács azt a programot adta elő, amit az SZDSZ évek óta képvisel.

Az SZDSZ Takács elutasítása mellett döntött arról is, hogy Bokros Lajost ajánlják miniszterelnök-jelöltként az MSZP-nek. Korábban az MSZP és az SZDSZ is elutasította az MDF EP-listájának vezetőjét. Bokros már szombaton azt mondta, vállalná a felkérést, ha megvalósíthatja szigorú gazdasági programját. Az SZDSZ-nek egyébként még megfelelt volna Surányi György vagy Békesi László is, de egyikük sem vállalta a jelölést.

A szabad demokrata tárgyalódelegáció a pénteki egyeztetésen meg is tette javaslatát a szocialistáknak, azt azonban nem magyarázták meg, mitől változott meg korábbi elutasító véleményük. Az MSZP ugyan nem értette, de tudomásul vette az SZDSZ javaslatát, a következő napokban javaslatot tesznek a további teendőkre.

Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos péntek este azt mondta, hogy Gyurcsány Ferencnek távoznia kéne az MSZP elnöki posztjáról. Forrásaink szerint a szocialisták között olyan hangok is vannak, hogy ha ekkora tanácstalanság, legyen inkább előrehozott választás.

"A válságkezelő mekkmester szerepére keresnek a szocialisták színészt, de komoly, felelős ember ebben a komédiában nem vesz részt" - vélekedett Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az SZDSZ pénteki döntésével az MDF programját választotta, reagált Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

Szombaton reggel ülésezik az MSZP elnöksége, hazatér Brüsszelből és felszólal az MDF kampánynyitó rendezvényén Bokros Lajos. Az SZDSZ egyelőre csak annyit jelzett, hogy ha érdemi fejlemények vannak, szóljanak nekik.