TGM tavaly megírta Gyurcsány búcsúbeszédét

2009.03.31. 12:01 Módosítva: 2009.03.31. 12:13
Gyurcsány Ferenc a nyilvánosság előtt húsz éve jelentette be először a lemondását, de ez akkor még senkit sem érdekelt.
15

„Tisztelt Ház! Ma reggel fölkerestem Sólyom László köztársasági elnököt, és benyújtottam neki kormányom lemondását. (Hangzavar a teremben. Az ellenzéki képviselők betódulnak a folyosóról. Zaj, majd hangos éljenzés, tapsvihar, ováció.) Hölgyeim és uraim…

Hölgyeim és uraim… (Az elnök csönget.) Tisztelt képviselőtársaim, a kormány megteszi a szükséges jogi lépéseket az Országgyűlés föloszlatása és az általános választások mihamarabbi kiírása érdekében. (Tapsvihar, éljenzés. Navracsics Tibor képviselő: „Éljen Gyurcsány Ferenc!” Ováció.) Egyben bejelentem, hogy lemondok a Magyar Szocialista Párt elnöki tisztéről. (Tízperces tapsvihar és éljenzés.) A következő parlament munkájában – ha megválasztanak – egyszerű képviselőként szeretnék részt venni. (Moraj.).”

Tamás Gáspár Miklós vizionálta az Indexen, milyen évértékelő beszédet kellett volna elmondani több mint egy évvel ezelőtt Gyurcsány Ferencnek, aki már többször lemondott erről-arról.

A nyilvánosság előtti első lemondása nem keltett különösebb visszhangot. A süllyedő KISZ-utódszervezet, a Demisz alelnöki posztját hagyta ott 1989 nyarán. „Az elitek önmagukkal és a hatalommal vannak elfoglalva, miközben a nyomorúság egyre nagyobb – mondta. És még: „A reformer nem menekül, a reformer szembenéz.”

Forrás: MTV Híradó felvétele a NAVA archívumából. A riporter Kapuvári Gábor.

És itt most ugorjunk egy nagyot az időben. Két év sportminiszterség után, közvetlenül a Medgyessy Péter visszavonulását hozó kormányválság előtt fenyegetőzött lemondásával Gyurcsány, aki sokáig a miniszterelnök leghűségesebb embere volt. "A dolog egyszerű. A miniszterelnök úr hazajön, és megkérdezem tőle, van-e bizalma irántam. Ha azt mondja, hogy nincs, akkor felajánlom a lemondásomat. Ha van, akkor dolgozunk tovább" – válaszolta a miniszter a Népszabadságnak arra a kérdésére, hogyan érzi, megvonta-e tőle a bizalmát Medgyessy Péter. A miniszterelnök végül menesztette Gyurcsányt.

A 2006-os választási győzelem után, az unalomig idézett őszödi beszédben ezt mondta lemondása napjáról: „Csak azt tudom, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát. Sem így, sem így, tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni és elmagyarázzátok, hogy reform igen, de, ahhoz én nem kellek, ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.”

2007. február 24-én, az MSZP akkori kongresszusán is szóba hozta távozását Gyurcsány Ferenc. Akkor fél évvel az őszödi beszéd kiszivárgása után, egy utcai zavargásokkal teli őszt követően azt akarta, hogy pártja egyértelműen álljon ki mellette és elsöprő többséggel válasszák meg pártelnöknek.

„Csak akkor kívánok a párt elnöke lenni, és csak akkor kívánok ezt követően miniszterelnök maradni, ha legalább 75 százaléka a kongresszusnak rám szavaz" – mondta. Egyetlen jelöltként a küldöttek 89 százalékának a támogatását kapta meg, így gond nélkül átvehette a párt vezetését Hiller Istvántól.

2008. áprilisában ismét felmerült, hogy Gyurcsány lemond. Akkor a koalíciós válság miatt hozta szóba esetleges önkéntes távozását. Arról beszélt a párt elnökségi ülésén, hogy ha csak az ő személye az akadálya annak, hogy a koalíció ne szakadjon szét, akkor tudni fogja a dolgát.

2008. augusztus végén is felvetette lemondásának lehetőségét. Akkor azt nyilatkozta, hogy lemond, ha a parlament az év végéig nem fogadja el az új adótörvényeket, illetve a költségvetést. Fenyegetését nem kellett beváltania, mert az akkor már ellenzékben lévő SZDSZ megszavazta a csomagot.

Utoljára 2008 októberében merült fel Gyurcsány lemondása. Az MSZP egyik elnökségi üléséről sértetten ki is vonult, azzal, hogy a pártelnökségről és a miniszterelnökségről is lemond. A megijedt elnökségi tagok közül azonban többen utánamentek, és kiengesztelték. Így lemondása hiába került be az ülés jegyzőkönyvébe, a valóságban nem távozott egyik posztjáról sem.