Lendvai: Nincs vége a magyar baloldalnak

2009.04.05. 13:55
Nincs vége a magyar baloldalnak, újrakezdjük és folytatjuk a munkát, mondta Lendvai Ildikó az MSZP új elnöke, aki Szekeres Imrével és Kiss Péterrel együtt akarja igazgatni a pártot. Azzal a feltétellel vállalta el a posztot, hogy Mesterházy Attila lesz a frakcióvezető, Gyurcsány Ferenc pedig a Táncsics Alapítvány élére állhat.

 Akárhogy dörzsölték a kezüket, akik erre vártak, nincs vége a magyar baloldalnak - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi frakcióvezetője, akit az MSZP vasárnapi rendkívüli kongresszusán a küldöttek 93 százaléka megválasztott elnöknek. Lendvai Ildikó portréja>>>

Hiller István, a párt jelölőbizottságának elnöke közölte: nyolc ember kapott jelölést a párt élére, hét visszalépett, így a jelölőbizottság konszenzussal egyedül Lendvai Ildikót jelölte elnöknek.

Fotók: Huszti István
Fotók: Huszti István

"Azért vagyunk itt, hogy újrakezdjük, (...) azért, hogy folytassuk. Azért vagyunk itt, hogy vége legyen a kéthetes vesszőfutásnak", és most vége lesz - fogalmazott. Mint mondta, a posztot csak az együttműködésről szóló feltételekkel vállalta el. Első feltétele az volt, hogy a következő tisztújításig három fős ügyvezetést működtessen a párt, amelynek rajta kívül tagja az elmúlt napokban a pártelnökségre ugyancsak esélyesnek tartott Kiss Péter alelnök és Szekeres Imre elnökhelyettes is. Erről megszavaztatta a küldötteket, a siker után azzal poénkodott, hogy ők hárman amúgy sem gondoltak válásra, "gyilkosságra talán, de válásra nem".

A jelöltség elvállalásának második feltétele az volt, hogy ha a frakcióvezetői posztról leköszön, akkor helyette Mesterházy Attilát válasszák meg frakcióvezetőnek. Lendvai Ildikó harmadik feltétele az volt, hogy Gyurcsány Ferenc - akire szavai szerint a magyar baloldalnak szüksége van - fogadja el a Táncsics Mihály Alapítvány elnöki posztját, amelyről Lamperth Mónika kész volt lemondani. Gyurcsány valamilyen formában maradjon a pártnál, fogadja el a Táncsics Alapítvány elnöki posztját - amire amúgy maga Gyurcsány jelentkezett be.

Lendvai szerint a baloldal Gyurcsánnyal élte legfelszabadultabb időszakát, s köszönetet mondott a kapitánynak, aki egyszerre rohangált a gépházba, a parancsnoki hídra, és amikor elfogyott a szén, magát gyújtotta fel, hogy legyen mivel tüzelni.

Lendvai Ildikó felidézte, amikor annak idején Gyurcsány Ferenccel együtt és neki énekelték az MSZP "Igen, igen" című kampánydalát. Mint mondta, a nehéz úton a büszke "igen, igenből" egy idő után töprengő "hát, igen" lett.

lendvai ildiko

A pártelnökjelölt hangsúlyozta, mindezek ellenére, most ismét azt mondják neki, hogy "igen, igen". Egyrészt igent mondanak arra, amit kormány csinált az elmúlt években. Jellemzése szerint sok kapkodással, kuszasággal, hol túl sok, hol túl kevés beszéddel, de arra mentek vele, amerre menni kellett, egy modernebb Magyarország felé.

A második igen annak szól, amit együtt megtanultak. Nem elég a jó cél felé bátran hajózni, hanem kell hozzá az olajozott hajógépezet és annak valamennyi alkatrésze is. Nem elég a messzire látó kapitány, kell hozzá a jól szervezett csapat is - tette hozzá a pártelnökjelölt.

Lendvai azt is mondta: Gyurcsányt követnék a hívei, ha menne, de nem akar új pártot alapítani.