Nem lesz magyar főnöke az Europolnak

2009.04.06. 17:56
Versenyben volt az ORFK korábbi helyettes vezetője, a most az EU moldovai határmisszióját vezető Bánfi Ferenc is, de a többség végül a szervezett bűnözés elleni brit hivatalt eddig vezető Robert Wainwright mögé állt.

A brit Robert Wainwright lesz az új főigazgatója az Európai Unió rendőrségi együttműködést irányító szervezetének, az Europolnak - jelentette be hétfőn délután az unió cseh elnöksége a tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxemburgi tanácskozásáról. A másik jelölt Bánfi Ferenc dandártábornok volt, az EU moldovai határmissziójának jelenlegi vezetője.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a döntés után úgy fogalmazott: Magyarországnak szembesülnie kellett azzal, hogy Bánfi Ferenc támogatása erős, de nem elegendő. "Büszke vagyok arra, hogy a tagállamok jelentős részének támogatását meg tudtuk szerezni a számunkra kedvező döntéshez" - mondta ugyanakkor a miniszter. Hozzátette: - Úgy gondolom, helyesen jártunk el, amikor az Europol mint nagyon fontos intézmény működését a regionális vagy nemzeti szempontok elé helyeztük, és nem akadályoztuk tovább a döntést, hanem lehetővé tettük, hogy megválasszák a másik jelöltet.

Később jól jöhet, hogy nem erősködtünk

Draskovics szerint ezzel a döntéssel Magyarország "inkább nyer, mint veszít", mert olyan ország képét alakította ki magáról, amely alapvetően együttműködik partnereivel: fenntartja a vitát, ameddig az építő jellegű, de nem húzza tovább annál, ami feltétlenül indokolt.

Ez a visszalépés más fontos pozíciók megszerzésében segíteni fogja Magyarországot - vélte a miniszter arra a kérdésre válaszolva, hogy kapott-e a magyar delegáció valamilyen ajánlatot cserében. Bánfi Ferenc az Európai Unió Határtámogató Missziójának vezetőjeként az első magyar volt ilyen beosztásban az EU-ban. Magyar igazgató-helyettese egyébként volt már az Europolnak Salgó László korábbi országos rendőrfőkapitány személyében. Wainwright eddig a szervezett bűnözés elleni brit hivatalt vezette. Max-Peter Ratzel jelenlegi Europol-főigazgató megbízatása április végén jár le.