Ecsődi politikai indítékot sejt a tervezett robbantás mögött

2009.04.10. 13:34 Módosítva: 2009.04.10. 13:34
Politikai indítékokat lát az ellene tervezett támadás mögött Ecsődi László szocialista képviselő, akinek házát egy csütörtökön leleplezett csoport állítólag fel akarta robbantani. A képviselő szerint valakik suttogó propagandát folytatnak ellene, de tagadta, hogy volnának gazdasági érdekeltségei.

Politikai szándékokat látok az ellenem tervezett robbantás mögött, mondta az Indexnek Ecsődi László szocialista képviselő. A rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy egy négyfős, Pest megyében elfogott csoport szerda este robbantást tervezett Ecsődi László adonyi házánál.

Ecsődi László adonyi házára 2007 októberében már két Molotov-koktélt dobtak. A támadás idején felesége otthon volt, de a kár nem volt jelentős, csak a fal kormozódott be, miután a Molotov-koktélokat az eső eloltotta. A politikus akkor azt mondta: nem kapott fenyegetéseket, és nem is gyanakszik senkire. A rendőrségen feljelentést tett, de mint az Indexnek elmondta: a tetteseknek azóta sem sikerült a nyomára bukkani.

D  YT20070313005

Fenyegették

A most tervezett támadással kapcsolatban a képviselő azt mondta: az utóbbi időben több fenyegetést kapott levélben, e-mailen. Legutóbb március 17-én kapott fehér port tartalmazó borítékot. Ezekről bejelentést tett a rendőrségen.

Kérdésünkre, hogy minek tulajdoníthatók a fenyegetések, Ecsődi László azt mondta: politikai ellenlábasai állhatnak a háttérben, feltehetően ők azok, akik 1998 óta suttogó propagandát folytatnak ellene állítólagos vagyonosodásáról és kijárt állami támogatásokról.

Ecsődi szerint nem parlamenti felszólalásai vagy benyújtott indítványai sérthettek érdeket. Ha ilyen alapon keresgélünk, akkor akár Lendvai Ildikóra vagy Navracsics Tiborra is gondolhatnánk, és akkor nem egy "egyszerű robbantást", hanem szabályos szőnyegbombázást kellene végrehajtani ellenem, mondta a képviselő. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a tavaszi ülésszakon még egyszer sem szólalt fel, mivel fő területe az önkormányzati szféra és a területfejlesztés, és ez az elmúlt hónapokban nem került terítékre.

Szót emelt a nemek egyenlőségéért

Az 1994 óta országgyűlési képviselőként dolgozó Ecsődi László jelenleg az országgyűlés önkormányzati, illetve honvédelmi és rendészeti bizottságának is tagja. A 2006-tól kezdődő ciklusban 17 önálló indítványt nyújtott be és 21-szer szólalt fel, de a tavaszi ülésszakon valóban nem aktivizálta magát.

Ecsődi László
Ecsődi László

Többször felszólalt korábban az önkormányzati törvény módosításának vitáján, szót emelt a magyar fuvarozók érdekében, támogatta a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtését célzó jogszabályokat. és kifogásolta, hogy a nagyobb áramszüneteknél a települések csak nehezen tudnak kapcsolatot létesíteni a szolgáltatóval.

2006 novemberében egy politikai jellegű felszólalása volt. A november 4-i békés megemlékezésről azt mondta, kijózanító volt a Fidesznek is, hogy a titkosszolgálati információkból kiderült: október 23-án a rendőrség igazából meg akarta védeni a Fidesz-nagygyűlés résztvevőit és nem rátolta a tűntetőket a naggyűlésről haza tartó emberekre.

"Nincsenek gazdasági érdekeltségeim"

Nevetségesnek tartom azokat a spekulációkat, amelyek állítólagos gazdasági érdekeltségemmel próbálják összefüggésbe hozni a tervezett támadást, hangsúlyozta a képviselő. Ecsődi László 100 ezer forintnyi, 0,47 százaléknyi részesedéssel rendelkezik az adonyi Március 21. Termelőszövetkezetben, egykori első munkahelyében. Mint mondta, annak idején nevesíteni kellett a vagyont, ezért kapott ő is részt belőle.

Ecsődi emellett jelenleg is egyik kistulajdonosa, 0,81 százalékos részesedéssel a szintén a szövetkezet többségi tulajdonában lévő Építőipari és Kommunális Szolgáltató Kft.-nek. Ennek ügyvezető igazgatója és igazgatósági tagja is, ám vagyonbevallása szerint tevékenységét szünetelteti, és fizetést nem kap innen.

Ford Focussal jár

Egyharmados tulajdoni arányban kültag a 100 ezer forintos tőkével 1999-ben alapított Nóniusz 99 Állattenyésztési és Szolgáltató Bt.-ben, amely az ő lakcímére van bejegyezve. A cég érdemi gazdasági tevékenységet évek óta nem végez, árbevétele 2005 óta nem volt, üzemi eredménye évi 100-200 ezer forintos mínuszt mutat.

A politikus 2007 júliusáig az egyik kistulajdonosa volt az Adonyhús Kft.-nek, az Agroszervíz Kft.-nek és a Helianthus Növénytermelő Kft.-nek. Szintén kisebbségi tulajdonosa volt 1999 júniusától a cég 2005-ös megszűnéséig az Agro-Trans Fuvarozó Kft.-nek. Mindegyik a Március 21. érdekeltségébe tartozik – illetve az Agro-Trans csak tartozott –, és mindegyik a szövetkezet címén is van (volt) bejegyezve. Ecsődi emellett 2003 augusztusától ez év februárjáig felügyelő-bizottsági tagja volt az adonyi Violin Alapfokú Művészeti Iskola Kht.-nak.

A képviselő 2008-as vagyonnyilatkozata szerint 50 százalékos tulajdonosa egy adonyi háznak, emellett két földje van. Suzuki Swiftjét 2006-ben egy Ford Focusra cserélte. Vagyonnyilatkozata szerint 2,6 millió forintos hitelt törleszt egy pénzintézetnek, ezen kívül egy 360 ezer forintos tartozása van.

Ijesztően nagy számú politikus

Draskovics Tibor szerint az eset azt bizonyítja, hogy Magyarországon is megjelent a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus. Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint politikusok és neves közéleti személyiségek voltak a célpontjai a szerda éjszaka elfogott csoportnak.

Draskovics az Index kérdésére azt mondta a nyomozás érdekeire való tekintettel nem mondhatja meg név szerint, hogy kik voltak a célpontok listáján. A miniszter szerint „ijesztően nagyszámú" személyt választottak ki a csoport tagjai, de Draskovics úgy véli, mindez leginkább a 10 millió magyarnak árt azzal, hogy valakik durván veszélyeztetik a 20 év alatt kiépült jogállamiságot.

A miniszter arra sem volt hajlandó, hogy foglalkozás szerint határolja be a csoport által fenyegettek körét, de megerősítette az Index korábbi értesülését, hogy az elmúlt napokban az összes országgyűlési képviselő lakásánál megerősítették a rendőri járőr-szolgálatot.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport