Felrobbantották a Magyarok Nyilai focilabdába rejtett bombáit

2009.04.11. 15:19 Módosítva: 2009.04.11. 16:26

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a négy férfit, akinél szerdán robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak a nyomozók - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szombaton.

Az NNI csütörtökön adott tájékoztatást arról, hogy Pest megye területén előző nap több helyszínen négy személyt fogtak el, mindegyikük megalapozottan gyanúsítható visszaélés robbanóanyaggal bűncselekmény elkövetésével.

Egy emberrel szemben - akit azzal gyanúsítanak, hogyEcsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani, illetve 2007-ben lövést adott le Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára - a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Fazekas Géza szóvivő megerősítette a negyedik férfi előzetes letartóztatásba helyezését.

A gyanúsítottak a szabályok szerint ilyenkor egy hónapig maradnak előzetes letartóztatásban.

A rendőrség csütörtökön arról számolt be, hogy a nagy erők bevonásával végrehajtott, összehangolt akcióban az elsődleges szakértői vélemény szerint három robbanószerkezetet, éles lőfegyvert, hetven lőszert foglaltak le a nyomozók, és megtalálták azt a műhelyt, amelyben a robbanószerkezeteket előállították.

A műhelyben további robbanóanyagokat, két újabb robbanószerkezetet és az előállításukhoz szükséges eszközöket találtak a rendőrök. A nyomozás eddigi adataiból feltételezhető, hogy a lefoglalt szerkezeteket a gyanúsítottak aznap éjszaka fel akarták használni - közölte a rendőrség.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek a szerdán elfogott csoport tagjai. Draskovics Tibor az InfoRádiónak pénteken nyilatkozva úgy fogalmazott: "megjelent immár kézzelfoghatóan, fenyegetően a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus Magyarországon".

Mint mondta, a rendőrség hosszú munkával felderített egy olyan "terrorista sejtet", amelynek tagjai tudatosan, robbantásos és más súlyos bűncselekmények elkövetésére, egy merényletsorozatra készültek. Ennél enyhébb, de hasonló bűncselekményeket már elkövettek, bizonyos politikai célok szolgálatában.

Arra a kérdésre, hogy a csoport tagjainak valóban volt-e egy listája, amelyen több politikus is szerepelt, úgy válaszolt: "minden jel arra mutat, hogy merényletsorozatot készültek végrehajtani". A miniszter a nyomozás érdekeire hivatkozva arra nem adott választ, hogy pontosan kik voltak a merényletek célpontjai.

A merényletsorozathoz szükséges előkészületeket megtették: összeállították a végrehajtáshoz szükséges szerkezeteket, amelyek akár emberi élet kioltására, vagy súlyos kár okozására is alkalmasak. "Nagyon durva, ha úgy tetszik, elvetemült cselekményekre készültek" - jelentette ki Draskovics Tibor.

Azt még vizsgálják, hogy a gyanúsítottaknak van-e közük a romák elleni támadáshoz, de az biztos, hogy a csoport tagjai korábban is követtek el Molotov-koktélos támadásokat. A gyanúsítottak a magukat Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezethez tartoznak - mondta.

A magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet korábban már magára vállalta a Szilvásy György titokminiszter nyaralója elleni támadást, továbbá több, politikusok házai ellen elkövetett Molotov-koktélos támadást is, valamint a fővárosi Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni támadást. Ezekben az ügyekben ismeretlen tettesek ellen nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve, terrorcselekmény és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Emellett az SZDSZ tájékoztatása szerint a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet halálosan megfenyegette John Emesét, a párt jelöltjét januárban, a ferencvárosi időközi országgyűlési választás előtt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Belföld
Meghalt Weiland Annamária

Meghalt Weiland Annamária

Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.

tegnap, 21:21

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

március 2., 15:51

Neked ajánlott