52 ponttal veri a Fidesz az MSZP-t

2009.04.15. 19:40
Középpárttá küzdötte le magát az MSZP a kormányfőváltással, a Fidesz pedig 70 százalékos eredményt érne el egy hétvégi választáson. Bajnai Gordon történelmi mélypontról, 18 százalékos népszerűséggel kezdheti miniszterelnökségét. Ez alig valamivel több, mint a valaha volt legnépszerűtlenebb miniszterelnökként távozó Gyurcsány 15 pontja.

Totális Fidesz-fölényt mért áprilisban a HVG megbízásából készült közvélemény-kutatásában a Medián. A HVG honlapján már szerdán ismertetett felmérés szerint a pártot választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz támogatottsága 70 százalék, a szocialisták 52 ponttal lemaradva 18 százalékon állnak. A nagy és a középpárt mellett a felmérés szerint még a Jobbiknak lehet esélye a parlamentbe jutásra, bár a szélsőjobboldali párt 4 százalékos támogatottsága már hibahatáron belüli.

A felmérés szerint az MDF és az SZDSZ 2-2 százaléknyi biztos szavazó támogatására számíthat.

A kutatás eredményei arra utalnak, hogy az MSZP szavazóit elbizonytalanította a miniszterelnök-csere, hiszen a párt támogatottsága a pártválasztó válaszadók körében 22 százalékos, magasabb, mint a biztos szavazó pártválasztók körében. A Fidesz ebben a szegmensben 65 százalékon áll, a Jobbik, az MDF és az SZDSZ 3-3 százalékon, azaz utóbbi két párt táborára is igaz az elbizonytalanodás - bár megjegyzendő, hogy a mintanagyság miatt velük kapcsolatban markáns kijelentéseket nem lehet tenni.

A teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 44 százalék, a szocialistáké 15, a többi párté 2-2. A megkérdezettek 33 százalékának nincs pártja, ezzel az úgynevezett bizonytalanok számítanak a második számú politikai erőnek Magyarországon.

A Medián felmérése szerint áprilisban tovább nőtt az előrehozott választást pártolók tábora, akik immár a teljes népesség abszolút többségét teszik ki. A kutatás adatai alapján 54 százalék akar azonnali választásokat, a szakértói kormányt mindössze 18 százalék támogatja. További kilenc százalék azt tartaná a legjobbnak, ha az MSZP és az SZDSZ választana új miniszterelnököt, ez a vágyuk kedden teljesült is. 8 százaléknyian a Gyurcsány-kormány maradására szavaztak.

A Fidesz előnye a politikusok népszerűségi adataiban is tükröződik. A Medián felmérése szerint 52 ponttal - azaz többek által kedvelten, mint utáltan - Orbán Viktor áll a lista élén, őt Sólyom László köztársasági elnök és Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere követi 51-51 ponttal, Pokorni Zoltán pedig a népszerűtlenség határán, 50 ponton áll. Ötödik helyen Navracsics Tibor következik 45 ponttal, a legnépszerűbb szocialista a kívülállását rendre hangsúlyozó Szili Katalin 41 ponttal.

Az egykor kiemelkedően népszerű Dávid Ibolya 30 ponton áll.

Bajnai Gordon, az új miniszterelnök történelmi mélységből kezdheti meg munkáját, a Medián mérése szerint az MSZP-hez hasonlóan 18 pontos a népszerűsége, alig három ponttal több, mint a valaha volt legnépszerűtlenebb miniszterelnökként távozó elődjéé, Gyurcsány Ferencé, akit csak kormánya három emblematikus arca, Veres János, Draskovics Tibor és Szilvásy György, valamint a töretlenül népszerűtlen szabaddemokrata frakcióvezető, Kóka János tudott alulmúlni.