Balsai: Antalli helyett Apró Antal-i úton az MDF

2009.04.16. 17:32 Módosítva: 2009.04.16. 17:40
A fideszes Páva Zsolt nem válaszolt az MDF kérdéseire, ezért Szili Katalin mögé álltak a pécsi polgármester-választás kampányában a helyi fórumosok. Az egykor MDF-es Balsai István a bejelentés után egyből az Apró Antal-i utat emlegette, cserébe Herényi Károly Balsait árulózta.

A pécsi időközi polgármester-választáson csütörtökön jelentősen bővült a szocialista Szili Katalin támogatóinak köre: az MDF és az SZDSZ is bejelentette, hogy a házelnök mögé áll, és az MSZP-ből kivált, eddig független indulóként jelentkező Juhász István is.

Az MDF megyei elnöke az Indexnek azt mondta, azért választották Szili Katalint, mert programja közelebb áll az MDF-éhez. Habjánecz Tibor az Indexnek elmondta, hogy sajtóközlemény útján tettek fel kérdéseket a két oldalnak, de a Fidesz jelöltjétől, Páva Zsolttól nem érkezett válasz.

A párt helyi szervezete az országos központtól függetlenül döntött úgy, hogy kizárólag a programokat veszik figyelembe a támogatás kérdésénél. A döntő ügyek a pécsi expó épülete, a hőerőművel kapcsolatos önkormányzati döntések, és a parkolási cég ügyei voltak.

A döntés bejelentése után az MDF-ből régebben kizárt Balsai István egymondatos közleményben reagált a Fidesz honlapján: „Az MDF az antalli örökség útjáról az Apró Antal-i útra lépett."

A tömör minősítést Herényi Károly, volt frakcióvezető szintén közleményben kérte ki magának, és „többszörös árulónak" nevezte Balsai Istvánt. Herényi szerint a pártból kizárással eltávolított egykori igazságügyminiszter „nemcsak az MDF-et árulta el a Fideszért, hanem Sólyom Lászlót is, amikor az általa is képviselt Nemzeti Fórum tagok Szili Katalinra szavaztak a köztársaságielnök-választáson - a jobboldal jelöltje helyett.

„Míg a Fidesznek nincs komolyan vehető programja, nem áll szóba az MDF-fel és nem támogatja a párt korrupció-ellenes politikáját, addig az MDF nem látja a Fideszben Pécs jövőjét sem. Eközben Szili Katalin beépítette programjába a Magyar Demokrata Fórum elképzeléseit. Ez a lehetőség Fidesz számára is adott a következő napokban." – fogalmazott az MDF-es közlemény.