Hunvald tagadta a hivatali visszaélést

2009. április 16., csütörtök 18:55 |

Újabb vallomást tett az előzetes letartóztatásban levő Hunvald György. Az erzsébetvárosi polgármester tagadta, hogy hivatali visszaélést követett volna el.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta: a hivatali visszaélés ügyében hallgatták meg az erzsébetvárosi polgármestert, aki erről korábban nem tett vallomást, most azonban egybefüggően elmondta saját álláspontját. Az ügyészek kérdéseire azonban Hunvald György - a korábbi kihallgatásához hasonlóan - most sem válaszolt.

A szóvivő tájékoztatása szerint Hunvald György tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség március elején közölte, hogy hivatali visszaéléssel is meggyanúsították az előzetes letartóztatásban levő Hunvald György erzsébetvárosi szocialista polgármestert, mert ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat.

A különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő ügyben a nyomozó ügyészek március elején hallgatták ki gyanúsítottként Hunvald Györgyöt, valamint a kerületi önkormányzat gazdasági és pénzügyi bizottságának szabad demokrata elnökeit, Gál Györgyöt és Kardos Pétert.

Jogtalan előnyhöz juttattak rokonokat

Ez a gyanú arra vonatkozik, hogy lakásügyekkel összefüggésben Gál György és Hunvald György háromrendbeli, míg Kardos Péter egyrendbeli hivatali visszaélés bűntettét követte el. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak 2006-ban és 2008-ban azért, hogy rokonuknak, ismerősüknek jogtalan előnyt szerezzenek, hivatali helyzetükkel visszaélve bérlakást utaltak ki, majd azonnali kedvezményes vételi lehetőséget biztosítottak a hozzájuk köthető embereknek.

Hunvald György február 12-e óta van előzetes letartóztatásban hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanújával.

A korábbi gyanúsítás szerint Hunvald György tudott arról, hogy több kerületi ingatlant előre egyeztetett módon becsültek fel, és tudomása volt arról is, hogy ezeket az épületeket a külföldi befektetők a becsültnél lényegesen magasabb áron akarják megvenni. A polgármester mindezek tudatában szándékosan segítséget nyújtott a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottsága elnökének, és vele, illetve az ügyben érintett vállalkozókkal egyeztetve egymást követően több ingatlan értékesítésekor, 2003-ban és 2004-ben szándékos bűncselekményeket követett el a az önkormányzat sérelmére.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Megint lemondásra kérték Hunvaldot - 2009.04.09.
A fővárosi MSZP kétkedik abban, hogy az előzetesben lévő politikushoz eljutott a korábbi kérés.
Bánáti nem védi tovább Hunvaldot - 2009.04.06.
Hunvald lovagságát felfüggesztette a Nagymester - 2009.03.19.
Az amerikai alapítású lovagi államban azért továbbra is jól megfér a többi szocialista a jobbos lovagokkal, Bárándy előljárója például egy volt jobbikos.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!