A veszprémi állatkert nem kér a környezetvédelmi minisztérium majmaiból

2009.04.23. 21:28 Módosítva: 2009.04.23. 21:56
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium csütörtök délután büszkén jelentette be, hogy közbenjárására tíz csimpánz érkezik a veszprémi állatkert új, május 7-én nyíló majomházába. Este viszont az állatkert igazgatója azt közölte, ők ugyan nem kérték a minisztérium közbejárását, és nem is jó megoldást innen-onnan összeszedni tíz csimpánzt. Az biztos, hogy a Csimpánzvilág nevű majomház csimpánzok nélkül nyílik meg.

Nem lesz csimpánzcsapat az új veszprémi majomház május 7-i avatásakor, s erre a későbbiekben sincs sok esély - jelentette ki Török László, a veszprémi állatkert igazgatója.

Az intézmény vezetője ezzel lényegében cáfolta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium csütörtökön kiadott sajtóközleményét, mely szerint a Veszprémben létesített Csimpánzvilág nevű új majomház "benépesítéséhez a környezetvédelmi tárca minden segítséget megad".

A közlemény szerint a tárcának néhány nap alatt sikerült találnia Európában tíz olyan csimpánzt, amelyek a Washingtoni Egyezmény előírásainak megfelelően az országba behozhatók.

A tárca közleménye szerint az Európai Állatkertek Szövetsége cserelistáján ezen a héten nyolc csimpánznak is keresnek új helyet: a nürnbergi állatkert egy háromfős vegyes csapatának (két szülő és egy kölyök), míg az angliai, chesteri állatkertben egy ötfős nőstény csapatnak keresnek jobb elhelyezési lehetőséget. Továbbá a pécsi állatkert hím és nőstény csimpánza is a veszprémi új házba költözhet - olvasható a zöldtárca sajtóközleményében.

A közleményt csütörtökön adta ki a minisztérium, abban az is szerepel, hogy Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a minden segítséget megadó támogatásáról személyesen is biztosította az állatkert és a város vezetését kedden a vadasparkban tartott sajtótájékoztatón.

Ehhez képest csütörtök este a veszprémi állatkert igazgatója azt hangsúlyozta: mi nem kértük arra a minisztériumot, hogy találjanak nekünk másutt csimpánzokat. - közölte Török László szerint szakmailag szinte megoldhatatlan feladat összeszoktatni a több helyről érkező párokat, kis "csapatokat", ezért - noha köszönik a minisztérium igyekezetét, de - ezt nem tartják megoldásnak. Ráadásul a pécsi csimpánzok csak kölcsönbe érkeznének Veszprémbe. Török László kijelentette: ragaszkodnak eredeti szándékukhoz, az ausztriai Gänserndorfban lévő tíztagú csimpánzcsapat áttelepítéséhez, ami ellen szerinte eddig egyetlen szakmai érv sem hangzott el. (Látogatókhoz nem szokott csimpánzokról van szó, amelyeken ott egy nemzetközi program részeként orvosi, tudományos kísérleteket végeztek. A terv állatvédő csoportok tiltakozását váltotta ki.)

Török László, megjegyezte: valami oknál fogva nagyon nem akarják, hogy "mi ilyen jók legyünk". Az igazgató szerint egy osztrák egyesület is erősen lobbizik a gänserndorfi csimpánzok megszerzéséért, s "úgy tűnik, ők az erősebbek".

Az igazgató különösnek tartja azt is, hogy egy hónapja beadták a szaktárcához a gänserndorfi csimpánzok behozatali kérelmét, ám arra választ még nem kaptak, ellenben az egyik országos napilapból kellett megtudniuk, hogy nem jöhetnek Veszprémbe az ausztriai majmok.

Szakmai érv és hivatalos értesítés nincs - tette hozzá az igazgató, megjegyezve, hogy csütörtökön is egy sajtóközleményből tudták meg, miszerint több helyről akarják "összeverbuválni" Veszprémbe a csimpánzokat.

Egy teljes csapatot kell megszereznünk, szakmailag csak ez elfogadható, ám erre nem sok esélyünk van - vélekedett Török László, megjegyezve: ezt szerinte jól tudják azok is, akik valamilyen oknál fogva nem akarják, hogy Veszprém a nemzetközi szinten is jelentős fejlesztésével, a Csimpánzvilággal megjelenhessen.

Az idei szezon már "elszállt", nem lesz nyáron csimpánzcsapat Veszprémben - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy ez komoly anyagi veszteséget is jelenthet az állatkertnek.