A válság a tárcavezetők bankszámláját is eléri

2009.04.27. 11:57
Tizenöt százalékkal csökkenhet egyes miniszterek illetménye, ha elfogadja hétfői ülésén az Országggyűlés a Bajnai-kormány első törvényjavaslatát.

A miniszterek fizetésének csökkentéséről szóló törvényjavaslatokról dönthet ma az Országgyűlés. Házszabálytól eltérés szükséges ahhoz, hogy a Bajnai-kormány első, a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot még ma elfogadja a Ház. A javaslat megteremti annak lehetőségét, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse.

Az előterjesztés másik eleme szerint az állami vezetők nem válthatják meg pénzben ki nem vett szabadságukat, ha hatáskörgyakorlásuk megszűnésétől számított harminc napon belül ismét állami vezetővé választják őket. A házbizottság mai ülésétől függően a kormány javaslatával együtt tárgyalhatják a Fidesz ugyanehhez a törvényhez benyújtott módosító indítványát, amely a 2002-es szintre állítaná vissza a miniszterek, államtitkárok, szakállamtitkárok fizetését.

A képviselők Magyarország európai uniós csatlakozásának ötödik évfordulójáról is megemlékeznek napirend előtt.

A miniszterekhez intéz kérdést többek között a Nemzeti Táncszínházról a fideszes Halász János, az ügyészség hivatalból indított nyomozásairól a szabad demokrata Gusztos Péter, és az oktatási tárca zuschlagosodásáról a fideszes Pósán László.