Ügyészségen a dunaújvárosi polgármester ingatlanügye

2009. április 28., kedd 06:33 |

A Fejér Megyei Főügyészség szerint Kálmán András (MSZP) dunaújvárosi polgármester megalapozottan gyanúsítható különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, de mivel mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőről van szó, a nyomozás átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF), írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Keresztes Imre, a KNYF vezetője a lapnak elmondta: áttanulmányozzák az eddig keletkezett iratokat, ha szükséges, további nyomozati cselekményeket folytatnak le, és azután döntenek arról, hogy kezdeményezik-e a legfőbb ügyésznél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A nyomozás határideje július 2.

SZT8248
Kálmán András polgármester

A Magyar Nemzet szerint egy frissen alakult cég, a Pentele Kft. részben az önkormányzattól, részben gazdálkodóktól négyzetméterenként 800-900 forintért vette meg azt a dunaújvárosi földterületet, amelyet a művelés alóli kivonás után négyzetméterenként 3100 forintért adott el a Hankook gumigyártó cégnek.

Az ügyleten a lap szerint mintegy 300 millió forintos kár érhette a várost, mivel az önkormányzat még az adásvétel előtt kiszállt a Pentele Kft.-ből, és a cégbe apportált 20 hektáros területe után csupán a művelés alóli kivonás előtti értéket kapta meg.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Már ez az ingatlan sem fingatlan - 2009.04.26.
Agyafúrt fingós poén növeli a kínos szóviccel működő Spancsereket. Ilyen, amikor a filmmel nevetünk.
Hunvald tagadta a hivatali visszaélést - 2009.04.16.
Erzsébetváros polgármestere nem válaszolt az ügyészek kérdéseire.
Félmilliárdos adócsalással buktak ingatlanosok - 2009.04.08.
Irreális áron adtak el többször ingatlanokat, hogy a vevő százmilliós adót igényelhessen vissza. Az eladók fiktív számlákat is gyűjtöttek.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Olaszország
    Olaszország Fantasztikus üdülőhelyek egy emlékezetes nyaraláshoz. Böngésszen és válasszon ajánlataink közül 8.395 Ft / apartman / éjtől!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés