Gyurcsány árnyával birkózik az MSZP

Győzelem vagy vereség, bizonyos szempontból egyre megy. A pécsi választás mindenképpen a katarzis ígérete volt. Ha Szili Katalin megszerezte volna a polgármesteri széket, reménnyé lett volna az, ami a bukott választás után szembesüléssé vált. Szembesülés a valós helyzettel, a megosztottsággal, a gyurcsányi örökséggel. Azonnal felmerül, miként reagálhat a párt. A legégetőbb kérdés: hogyan marad életben az MSZP, hogyan kalapál össze a 2010-es országgyűlési választáson nagyobb frakciót, mint a Jobbik.

Csődöt mondott a Fidesz-módi

Bár Pécsen mindenki Szili és a fideszes Páva Zsolt párharcára koncentrált, a háttérben zajlott egy másik választás is az egyik önkormányzati képviselői helyért. A Fideszé lett a szavazatok majdnem háromnegyede. Magyarán az ellenzék háromszor vert rá a balos jelöltre, aki a jobbikos jelölt szavazatainak mindössze kétszeresét volt képes összegyűjteni – mégpedig tiszta pártképlet alapján.

Ez annyit tesz, hogy a helyben népszerű MSZP-sek is legfeljebb a tisztesebb vereségben reménykedhetnek majd az országgyűlési és az önkormányzati választáson, Szili személyes bája is csak harmincöt százalékos eredményre volt elegendő.

Az EP-választásokon, ahol nem játszik a személyes vonzerő, csak a pártlista, még rosszabb a helyzet: jó, ha az MSZP két-három képviselő Brüsszelbe delegálására elég szavazatot össze tud kalapozni. Hogy a párt miképp lett ennyire népszerűtlen, arról nem csak ötletelni lehet. A helyzet (lecsupaszítva róla a külső körülményeket, pl. a világgazdasági válságot) gyökere 2004 nyaráig nyúlik vissza, amikor az MSZP rátért a Fidesz kitaposta útra, és úgy döntött: az egyetlen személyhez köthető problémára (azaz a személyében mozgósító Orbán Viktorra) nem tartalmi-politikai választ ad, hanem személyit (Gyurcsány Ferencet).

Ledarálni a területi demokráciát

Persze a rendszer 1990 óta hemzsegett a pártmutyiktól és a háttéralkuktól, de ekkor kezdődött el az a folyamat, amelynek eredményeképpen az MSZP szakított Horn Gyula és Kovács László gyakorlatával, miszerint a politikusokat a baloldalhoz kell kötni, és bevezette az új módit. Azóta a pártbéli státuszok és lehetőségek egy személytől függnek. A Gyurcsány-korszak előtt sokkal inkább számított, hogy ki mögött milyen területi erő áll (ezt hívják területi demokráciának), az utóbbi években az határozta meg a pártlétet, ki milyen formában kötődik a volt miniszterelnökhöz (ezt hívják személyi centralizációnak).

Márpedig a személyi centralizáció nem állhatja a területi demokráciát. Amíg több kiskirály van a porondon (polgármester, platformvezető, megyei elnök stb.), addig nem érvényesíthető kellőképpen a személyi hatalom. A klasszikus recept a bázisdemokratává válás. A párt felső- és középvezetői rétege felett átnyúlva közvetlenül a tagságra, a szimpatizánsi rétegre, a népre kell támaszkodni.

Az utóbbi évek gyurcsányi akciói ezt a mintát követték. Az őszödi beszédben, pontosabban a magyarázatában, a legfőbb gyurcsányi tétel, hogy az egész hazug politikai elitet ő regulázza meg a nép segítségével. A szónoklat – kiszivárgásának körülményeit nem firtatva –, üzenete célba ért: a 2006-os önkormányzati választásokon hullottak a szocialista polgármesterek és városatyák, gyengült a területi erő.

Egy év múlva a köztisztasági csomag pontjai közé bújtatva jött az újabb kísérlet: senki se lehessen egyszerre képviselő és polgármester, önkormányzati vagy megyei közgyűlési vezető. Összesen negyvenkét szocialista honatya borulhatott volna azért, hogy lássa a nép, a miniszterelnök gondos gazdaként megszabadítja az álláshalmozóktól.

A pártpiramis felső és középső rétegének elkoptatásának szerves része egyébként az EP-választás, és az azt megelőző, eredményét megelőlegező pécsi polgármester-választás. Tény, hogy közben Gyurcsány lelépett a színről, pontosabban hátralépett a kulisszák mögé. A nemzetközi politikai reflektorfényből elment, de maradt a pártban, a hatalommegtartási taktika átalakult visszatérési játékká. Ami szembe megy a párt érdekeivel.

A bázisdemokrata visszakapaszkodna

Az MSZP egyetlen túlélési esélye, ha társadalmasodik, és civilszervezetekkel, helyi egyesületekkel összefogva próbálja városvezetői posztjait megtartani, hogy egy bukott országgyűlési választás után, ha a központi irányítás atomjaira is esik, a párt a területi demokráciára alapozva továbbélhessen.

Ha Szili nyert volna, akkor szinte készen adja át a fennmaradási modellt a még talpon maradt polgármestereknek, illetve húzza fel a szocialistákat, hogy igenis érdemes beleállni az EP-kampányba. Ami most biztos zakónak ígérkezik. És ha kellően nagy, akkor a visszatérési logika alapján meggyengítheti a pártvezetést, és felmorozsolhatja az így is rohamtempóban fogyatkozó bázist. (Igaz, a tágabb vezetőségben egyelőre konszenzus van arról, hogy 2010-ig mindenképpen ki kellene húzni a jelenlegi felállásban.)

Márpedig 2010-ben csak az számít majd, hogy ki a pártelnök, a pártigazgató, a frakcióvezető, illetve a párt forrásainak egyharmadát adó Táncsics Mihály Alapítvány elnöke. Utóbbi intézmény, aminek élére Gyurcsány aspirál, egyébként remek hely egy bázisdemokratának. Egyrészt fő ideológusként ő játszhatja ki a leghatásosabban a szélsőjobbkártyát, azaz ő válhat az MSZP harcos arcává, így kötve újra szövetéségét a párttagsággal. Másrészt kulturális finanszírozóként magához kötheti a holdudvart, illetve az alapszervezeteket.

Az MSZP Gyurcsány utánfutója

Csakhogy amíg nem sikerül különválasztani Gyurcsányt és az MSZP-t, addig a volt miniszterelnök mozgása határozza meg az MSZP mozgását – 2004 óta folyamatosan. Amikor sportminiszterből kormányfővé emelkedett, az összlakosság negyven százaléka szerette, az MSZP-t pedig a nép huszonhárom százaléka kedvelte. (Egy párt népszerűségi indexe mindig kisebb mint egy meghatározó politikusáé.)

Év végére Gyurcsány ötven százalékra húzta fel magát, a párt husonöt százalékkal követte. A népszerűségi csúcsot az egykori miniszterelnök 2006 májusában produkálta, 56 százalékkal, akkor a pártot is a társadalom 34 százaléka szerette. 2006 decemberére (ekkor már kipattant az őszödi beszéd) Gyurcsánnyal már csak 36 százalék szimpatizált, és a párt támogatottsága is 22 százalékra apadt.

Majd jött a reformláz 2007 második felében, és a miniszterelnök népszerűsége 27-29 százalékon fagyott be, és az MSZP-jé is 17-16 százalékra sorvadt. (A mélypont 2008 áprilisa, a népszavazás utáni időszak, amikor a kormányfő már csak huszonöt százalékos kedveltséggel büszkélkedhet, az MSZP pedig tizenöt százalékon kullog utána.) Egyedül a válságkezelés kommunikációs lendülete emelt egy kicsit ezen a szinten Gyurcsány harminc százalékra, az MSZP 19-re kúszott fel, de amikor márciusra kiderült, hogy a beszéd nem elég, és a kormányzat késlekedik az érdemi lépésekkel, a miniszterelnök 26 százalékra küzdötte le magát, az MSZP 15 százalékra. Aztán mindkét játékos reszelt még egy kicsit az eredményen a Gyurcsány lemondása utáni miniszterelnök-kereső show-val.

Szóval ha az MSZP valóban le akar szakadni Gyurcsányról, és életben akar maradni, akkor egy dolgot tehet: deklarálja, hogy vége a Gyurcsány-érának, pontosabban azt, hogy az EP-választások lezárultával inthet búcsút a párt a Gyurcsány-korszaknak, hiszen a választók az utóbbi két és fél évért büntetik majd a szocialistákat, márpedig ebben az időszakban, ahogy az a népszerűségi mozgásokból is kiderül, nem lehetett látni Gyurcsánytól a baloldalt. És most sem lehet, mert szép lassan elfonnyad.

Zsarol, vádol, aláz

Számos elnökségi tag szerint az MSZP népszerűségvesztésének a miniszterelnök tevékenysége (és persze az arra ráépülő ellenzéki nyomás) az ok. Merthogy Gyurcsány, érvelnek a források, kezdetben agresszív, a társadalmi érzékenységre fütyülő politikával játszotta el a közbizalmat, amikor pedig kialakult az ellenállás, kapkodni kezdett, és hogy elkendőzze a bajt, egyre több vállalást jelentett be, amit aztán soha nem teljesített. És ráadásul a kormányfő arra sem figyelt, hogy a párthátteret biztosítsa magának, hol az SZDSZ-szel, hol saját személyével (lásd a 2007-es kongresszus óta időről időre belengetett lemondás) zsarolta a frakciót és a választmányt.

Ebbe a sorba illeszkedik, hogy megpróbálta megszégyeníteni a szocialista nagyokat. Kiss Pétert például azzal vádolta, hogya kancelláriaminiszter szabotálja a reformok végrehajtását. (Ennek hiteles bizonyításhoz Gyurcsány maga vert éket a végrehajtás fogaskerekei közé, például amikor Draskovics Tibort a MEH tárca nélküli miniszterévé emelte, és pont a közigazgatási végrehajtásért tette felelőssé, következésképp egy-egy intézkedés átverését Kiss–Draskovics-birkózás előzte meg.)

Szili Katalinnak is nekiugrott a miniszterelnök. Az Országgyűlés elnöke tagadhatatlanul rossz ritmusérzékkel fogalmazta meg több kritikáját is, ami a reformokkal kapcsolatos társadalmi együttműködést sürgetett, fellépett a gyurcsányi klientúraépítés ellen stb. Mindenesetre Gyurcsány komoly fenyegetésként élhette meg Szilit, ugyanis 2008 nyarán, a vesztett népszavazás után sokasodó elégedetlenkedők többek között Szilit is hajlandó lettek volna miniszterelnökké emelni. (Ennek tudható be, hogy Tasnádi Péter halála után szivárogtatással szinte azonnal beleszorította Szilit a polgármesterjelölti szerepbe. Illetve gunyoros szocialista megjegyzések szerint pártelnökként nem véletlenül akart feltűnni a pécsi kampányban, noha egyértelmű volt: támogató jelenléte azonnali népszerűségvesztés.)

No és persze Gyurcsány Szekeres Imrét is kiosztotta: két nappal elnöki lemondása után az addig kvázi sikerminiszterként emlegetett Szekerest gyakorlatilag rongy embernek minősítette, aki csak blablázik.

EP-választás: Tényleg pá, Feri

Mindezt, vélekednek forrásaink, stabil sajtófölénye birtokában tehette, hiszen médiastratégiájával, sikerrel hitette el, hogy nélkülözhetetlen a pártban, és ha ez nem volt elegendő, akkor az SZDSZ-szel zsarolta pártját, kezdetben azzal, hogy a vén kommunistákkal nem tárgyalnak a liberálisok, csak vele.

Közben megosztotta az MSZP-t is, hiszen a kongresszuson nem véletlenül alakult ki Gyurcsány–Hagyó-tengely, és nem véletlenül esett ki majdnem az elnökségből Veres János volt pénzügyminiszter, Juhász Ferenc volt elnökhelyettes, Hiller István volt elnök. Egyszóval az MSZP az EP-választások után (hiszen azon még a Gyurcsány-korszakról mond véleményt a nép) kezdheti újjáépíteni magát, már ha hitelesen tudja kommunikálni, hogy ez az MSZP már nem Gyurcsány MSZP-je. Ha nem, akkor esetleg végleg lehúzhatják a rolót.