Az MSZP elébe menne a népszavazásnak

2009. május 15., péntek 12:41

Göndör István szocialista képviselő pénteken benyújtott egy törvénytervezetet, ami alapján 2010-től a képviselők nem kapnának adómentes és igazolás nélkül elszámolható költségtérítést. Ha a parlament nem fogadja ezt el, akkor várhatóan népszavazás lesz még idén a kérdésről.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Nem lesz népszavazás a képviselői költségtérítésről - 2009.09.14.
A januártól életbe lépő szabályozás részben figyelembe veszi a Seres Mária kezdeményezésében javasoltakat.

Az MSZP egy parlamenti döntéssel tenné értelmetlenné a népszavazást a képviselők költségtérítéséről. Göndör István szocialista képviselő pénteken törvénytervezetet nyújtott be arról, hogy jövő évtől a képviselők már ne kaphassák meg a mostani, sokat vitatott rendszerben költségtérítésüket. Ahhoz, hogy a javaslatból törvény legyen, a Fidesz támogatására is szükség lenne.

Már évek óta élesen kritizálják a parlamenti képviselőket, mert bemondásra - vagyis tényleges költségeiket igazoló számlák nélkül - komoly utazási és lakhatási költségtérítést kapnak. Ebből az összegből ráadásul nem is adóznak.

Egy magánszemély, Seres Mária szervezésében ez ellen népszavazást kezdeményeztek, amihez össze is gyűlt a szükséges számú aláírás. Ezért a parlament áprilisban már határozott arról, hogy ki kell írni a népszavazást a költségtérítés eltörléséről. A népszavazáson erre a kérdésre kellene válaszolni:Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?"

Négy magánszemély ugyan megtámadta az Alkotmánybíróságon ezt, de ha a testület nem talál hibát a kiírásban, akkor a köztársasági elnöknek várhatóan még idén őszre ki kell írnia a népszavazást.

Göndör István indítványa értelmetlenné tenné a népszavazást. A törvénytervezet szerint a képviselők pótdíjat kapnának lakhatási költségeik fedezésére, amiből adózniuk kellene, és az utazási költségeiket pedig számla ellenében számolhatnák csak el.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szavazhatunk a képviselői költségtérítésről  - 2009.04.14.
A parlament szinte egyhangúlag fogadta el az erről szóló határozatot, hárman tartózkodtak.

Shopline

  • Az ügy
    Lee Child: Az ügy Ár: 2800 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2380 Ft
  • A kiválasztott
    Suzanne Collins: A kiválasztott Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés