Ejtették az izgatásgyanút a holokauszttagadók ellen

2009. május 21., csütörtök 15:20 |

Már nem gyanúsított a két szónok, akik holokauszt tagadó kijelentéseket tettek még április közepén, a budai Várban megtartott egyik demonstráción. A két szónok ellen közösség elleni izgatás miatt indult eljárás, de ez ellen panaszt tettek az ügyészségnél, ahol helyt adtak a panasznak.

Az I.-XII. kerületi ügyészség elfogadta a két korábbi gyanúsított panaszát - erősítette meg Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az indoklás szerint a két férfi tettei nem valósítják meg a közösség elleni izgatást. Ez azt jelenti, hogy már nem gyanúsítottak az ügyben. A nyomozás azonban ezzel nem szűnt meg, csak ismeretlen tettes ellen folyik tovább - mondta a szóvivő.

A rendőrségen belső vizsgálat is indult az ügyben, mert nem világos, hogy a helyszínt biztosítók miért nem avatkoztak közbe a közösség elleni izgatást észlelve. A Független Hírügynökség információi szerint a budapesti főkapitány már korábban leadta a jelentést az ügyről, de a végső szót a rendőrségen belül az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata mondja ki.

Az ORFK-n későbbre ígértek tájékoztatást a Bencze József országos főkapitány által elrendelt belső vizsgálat eredményéről.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, április 18-ára egy magánszemély jelentett be demonstrációt a rendőrségen: a Clark Ádám térről vonultak a tüntetők a Budai Várba. A rendezvényt a rendőrség tudomásul vette, miután nem állt fenn egyetlen ok sem, ami miatt megtilthatta volna. A demonstrációra körülbelül két-háromszázan mentek el, többségében kopaszra nyírt, katonai egyenruhát viselő fiatalok vonultak rendőri kísérettel. A menet elején egy transzparenst vittek, amelyre magyarul és németül azt írták: "az igazság szabaddá tesz", feltehetően utalva az auschwitzi koncentrációs tábor kapuján olvasható "Die Arbeit macht frei", (A munka szabaddá tesz) feliratra. A demonstráción az is elhangzott: semmi nem igaz a holokausztból.

A rendezvényen részt vett a Magyar Gárdából 2008 őszén kivált egy csapat is, egyenruhában. Vezetőjük, a szintén a gárdából kivált Dósa István, egykori gárda-főkapitány volt, ő volt az egyik szónok is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben közösség elleni izgatás miatt indított eljárást, a holokauszt tagadást ugyanis itthon nem bünteti a törvény. Az ügy kirobbanása után több politikai szereplő is felvetette, hogy jogszabályi változtatás szükséges, hogy büntethető legyen ez a cselekmény, mint több más európai országban is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Bencze jelentést kér a vári demonstrációról - 2009.04.21.
A rendőrök a helyszínen nem intézkedtek, utóbb viszont két ember ellen is nyomozás indult.
Nem büntethető a holokauszttagadás - 2009.04.20.
Amíg nem módosítják az Alkotmányt, az igazságszolgáltatás nem tud mit kezdeni a gyűlöletbeszéddel.
Holokauszttagadó gárdisták a budai Várban - 2009.04.18.
60 gárdista és szimpatizánsaik előtt a főkapitány kijelentette: semmi sem igaz a holokausztból.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel