Ismét Bakát jelölte Sólyom legfőbb bírónak

2009. május 28., csütörtök 20:39

Csaknem egy éve nincs elnöke a Legfelső Bíróságnak. Mióta Lomniczi Zoltán mandátuma 2008 júniusában lejárt, Sólyom László két személyt jelölt háromszor erre a posztra. Ám a parlament a köztársasági elnök mindkét favoritját visszadobta, először Baka Andrást, majd Havasiné Orbán Máriát nem támogatta a képviselők kétharmada.

Ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének Sólyom László államfő. A jelölésről az államfő tájékoztatta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesét is. A Legfelsőbb Bíróság legutóbbi elnökének, Lomnici Zoltánnak a mandátuma csaknem egy éve, 2008 júniusában lejárt. Azóta két személyt jelölt összesen három alkalommal az államfő. Sólyom László.

Először Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját jelölte, aki azonban 2008 májusában nem kapta meg az LB elnöki posztjának betöltéséhez szükséges kétharmados parlamenti támogatást. A képviselők akkor 170 igen és 191 nem szavazattal utasították el a jelöltet. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF már a szavazás előtt jelezte, hogy nem támogatja Baka András megválasztását.

Sólyom László ezután kétszer is jelölte Havasiné Orbán Máriát, a győri ítélőtábla elnökét, ám a jelölt sem decemberben, sem márciusban nem kapott kétharmados támogatást, így jelenleg a LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!