Vége a turulnak

2009.06.10. 12:54 Módosítva: 2009.06.10. 13:22
Nem maradhat a helyén a XII. kerületben felállított, 2005 óta sok botrányt és jogi huzavonát okozó turulmadár.

A XII. kerületi önkormányzat a korábbi Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal döntését támadta meg, amely hatályon kívül helyezte az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán 2005 októberében felállított turulszobor fennmaradási engedélyét. A Fővárosi Bíróság az indoklás során utalt arra, hogy korábban döntött a szobor lebontásáról, ez az ítélet jogerős és végrehajtható. Az ítélet lényege, hogy a bíróság álláspontja szerint nem állapítható meg olyan jogszabálysértés, amely a közigazgatási hivatal döntésének hatályon kívül helyezését indokolná.

Pomázi Miklós, az ügyben korábban eljáró közigazgatási hivatal jogutódja, a Közép-magyarországi Államigazgatási Hivatal hatósági főosztályvezetője az ítélethirdetés után arra a kérdésre, hogy milyen határidővel kell lebontani a szobrot, azt válaszolta: a bíróság elsődlegesen a felpereshez címezte ítéletét, így a XII. kerületi önkormányzat feladata, hogy eleget tegyen a döntésnek. Pomázi Miklós közölte: a bontásra nincs határidő megszabva, ez "ésszerű határidőt jelent". Hozzátette: a közigazgatási szabályok az ügyfelek jóhiszeműségéből indulnak ki, a hivatal ezt az ügyet is ennek megfelelően kezeli.

A XII. kerületi önkormányzat jogi képviselője az ítélet után elmondta: csak az ítélet kézhezvétele után döntenek arról, hogy élnek-e felülvizsgálati lehetőséggel.

turul450

Gál András Levente még a tárgyaláson azzal érvelt, hogy jelenleg nyugvóponton van a turulszobor-kérdés, az pusztán a hatóságok vitája. Hozzátette: senkinek sem érdeke, hogy ez az ügy felesleges indulatokat váltson ki, és a hegyvidéki önkormányzat is azt az álláspontot képviselte, hogy a Fővárosi Közgyűlésben higgadtan és nyugodtan rendezzék ezt a kérdést. Arra a kérdésére, hogy álláspontja szerint a szerdai döntés után is nyugvóponton marad-e a turulszobor ügye, Gál András Levente azt mondta: az önkormányzat szándéka továbbra is ez.

Határozottabban fogalmaz a hegyvidéki önkormányzat közleménye, amely egyértelművé teszi, hogy céljuk, hogy a turulszobor a helyén maradjon. "Bízunk abban, hogy annak ellenére, hogy a Fővárosi Önkormányzat eddig minden javaslatunkat durván elutasította, a most folyamatban levő jognyilatkozat pótlásra irányuló peres eljárás eredményeként nem kerülhet sor az ötvenes éveket idéző szobordöntésre a Hegyvidéken" - áll a közleményben.

A XII. kerületben 2005 óta zajlik a hatalmas turulmadár körüli jogi és politikai huzavona. A madarat ugyanis az akkor még a fideszes Mitnyan György fideszes polgármester által vezetett helyi önkormányzat úgy állította fel, hogy nem kapott rá építési engedélyt a Fővárosi Közgyűléstől. Az eredetileg a II. világháború katonai és polgári áldozatainak állított emlékmű ellen először a kerületi SZDSZ-es képviselők tiltakoztak, akik attól tartottak, hogy a szobor a neonácik kedvelt találkozóhelye lesz.

A turulról a különböző érintett hatóságok, illetve a bíróság az elmúlt négy évben több döntést is hozott, ennek a hosszú vitának a végére tesz valószínűleg pontot a Fővárosi Bíróság szerdai ítélete, amely a szobor elbontását írja elő.