Hankiss: Hihetetlen Magyarországon a szakértelem hiánya

2009.06.14. 21:30 Módosítva: 2009.06.14. 22:31
Hatvan év óta rossz iskolában van a magyar társadalom, és ezen változtatni kell - mondta az Infó rádiónak adott interjúban Hankiss Elemér. A szociológus szerint társadalmi szerződést kell kötni Magyarországon, és a mentalitás megváltoztatása is sokat segítene. Hankiss Elemér kiemelte: hihetetlen a szakértelem hiánya a politikában és a közigazgatásban, és ezt tovább rontja a korrupció elképesztő mértéke.

Hankiss Elemér Csapdák és Egerek című új könyve tippeket is ad arra, hogyan kellene elkezdeni az új reformkort Magyarországon. Hankiss szerint bárkiből lehet Széchenyi, de elég az is, hogyha tisztességes és hivatástudattal rendelkező politikai osztály vagy közéleti szereplőréteg alakul ki egy országban. Ez nálunk az elmúlt húsz évben nem történt meg, mondta a szociológus az Infó rádiónak adott interjúban.

Nem volt könnyű dolga a magyar politikusoknak az elmúlt húsz évben. Antall Józsefék és mások egy-két hónap alatt tulajdonképpen megteremtették a nyugati típusú demokratikus intézményeket és a nyugati típusú piacgazdaság intézményeit. Aztán beindult az őrült verseny az emberek között, fejtette ki. Az 1990-es évek elején másfélmillió ember vesztette el a munkahelyét. Mindenki élete bizonytalanságba került, és nagy versenyfutás indult azért, hogy ki lesz a győztes, ki lesz a hatalmon a következő húsz évben, ki lesz szegény, ki lesz gazdag.

A vagdalkozó típusú politikus

Ebben a légkörben a politikában is megindult az az őrült verseny, és ez nem a felelősségteljes, higgadt, józan politikustípust nevelte ki, hanem inkább a vagdalkozó, a mindenáron győzni akaró, a másikat letiporni akaró típust. Ezért nem alakulhatott ki igazán még Magyarországon a hivatástudattal és szakértelemmel rendelkező politikai réteg.

Németországban egy fiatal politikus a faluban kezdi a pályáját, politizál egy ifjúsági szervezetben vagy egy városba kerül be, ahol titkára lesz a helyettes polgármesternek, és 15-20 év alatt jut el az országos politikába, említett egy példát a szociológus. Magyarországon ezzel szemben ha egy fiatal politikusnak megengedik, hogy megjelenjen a nagyobb nyilvánosság előtt, két év múlva már bent van a parlamentben és a párt valamilyen grémiumában. Nincs hol és nincs kitől megtanulja a szakmát, mert nem lát maga közül igazán felelősségteljes és szakértő politikusokat, mondta Hankiss Elemér.

Hihetetlen Magyarországon a szakértelem hiánya, nemcsak a politikában, hanem a közigazgatásban is, mondta a szociológus. Magyarországon kiváló közigazgatási rendszer volt a két háború előtt és a két háború között is, amit mára teljesen szétvertek. Ma is vannak persze kiváló emberek mindenhol a közigazgatásban, de óriási a szakértelem hiánya. Ezt még tovább rontja a korrupció elképesztő mértéke.

Sok százmilliárdba kerül a hozzá nem értés

"Hol van olyan ország, ahol óriási pénzekért építenek végre egy metrót, ami rossz helyről indul, rossz helyre megy, rosszul áll meg, duplájába kerül, mint ahogy elképzelték, és így tovább. Vagy épül egy híd, ami nagyon szép híd, csak éppen nem igazán vezet sehova, mert utak nem mennek hozzá. Hol van ilyen ország?" - tette fel e kérdést Hankiss Elemér. A korrupció mellett a hozzá nem értés is sok százmilliárd forintot visz el, amiből lehetne építeni ezer óvodát és meg lehetne oldani egymillió szegény nyugdíjasnak a problémáit, mondta a szociológus.

Mindenki szenved a korrupciótól Magyarországon, és mindenki, az emberek túlnyomó többsége benne van valamilyen formában ebben a korrupciós ördögi körben, mondta Hankiss Elemér. Ha már ennek mindenki a kárát vallja, akkor előbb-utóbb megindul az a tendencia, hogy ezen változtatni kellene.

A szociológus szerint a negyven év kommunizmus rombolta szét az emberekben a polgári felelősségtudatot. Miután jogai senkinek nem voltak, felelőssége sem. Az elmúlt húsz évben pedig azt látták az emberek, hogy aki a jogot tiporja vagy megkerüli, az jobban jár annál, aki megpróbálja a jogokat betartani. Hatvan év óta rossz iskolában van a magyar társadalom, mondta Hankiss Elemér.

Mentalitásváltásra lenne szükség

A jelenlegi helyzeten sokat segítene a mentalitásváltás, vélekedett a szociológus. Hogyha mindenki a saját munkája minőségén egy százalékkal javítana, akkor a GDP egy százalékkal emelkedne, és ez nem kerülne semmibe, nem kéne hozzá IMF-kölcsön, vagy plusz IMF-kölcsön.

Nemcsak a munkahelyen lehet azonban úgy viselkedni, hogy az országon segítsünk, hanem például az utcán is, mondta az interjúban. Az indulatok jelentős hányada az utcán keletkezik, mert nem bírjuk elviselni a mások agresszivitását, és mi is agresszívek vagyunk, nem vagyunk civilizáltak. Hogyha egy gyerekre minden felnőtt naponta fél órával, egy órával többet szánna, játszana vele, futballozna vele, tanulna vele, elvinné őt világot látni, ezzel azt szolgálná, hogy öt-tíz év múlva a magyar társadalmat egészségesebb, jobb, nyitottabb agyú, szabadabb emberek alkotnák.

Hankiss szerint Magyarországon leszoktunk a mosolygásról a mindennapi életben, az emberek nem segítenek egymásnak, és nincs kultúrája annak sem, hogy dícsérni kell a másikat. A szociológus Mark Twaint idézte, aki már életében világhíres volt, így nem volt feltétlenül szüksége a dicséretre, mégis azt mondta: egy egyszerű dicsérettel egy hónapig elélek. "Ha mindenki naponta egyszer megdicsérne valakit, megint csak a GDP emelkedne fél százalékkal, mert az ember, ha jókedvű, örül önmagának, akkor egy csöppet jobban dolgozik" - mondta Hankiss Elemér.