Tarlós gárdistaköszöntéssel búcsúzott

2009.06.15. 13:02 Módosítva: 2009.06.15. 17:58
Kényszeredett marhaságnak nevezte Tarlós István fővárosi frakcióvezető azt, hogy a fővárosi MSZP és az SZDSZ szerint gárdistaköszöntéssel búcsúzott a vasárnapi civiltüntetés résztvevőitől.

Megdöbbenéssel fogadta a fővárosi MSZP és SZDSZ, hogy Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője szónokolt a Civil Összefogás Fórum vasárnapi demonstrációján, ahol „a Fideszt támogató civil szervezetek mellett a Jobbik és a Magyar Gárda aktivistái is részt vettek”. A köszöntés miatt a Főpolgármesteri Kabinet is tiltakozott.

Tarlós a Hősök terén arról beszélt, hogy a szocialista párt középpárttá zsugorodott, az SZDSZ kiradírozta magát, a Jobbik pedig inkább az MSZP-től hódított el szavazatokat. De nem ez, hanem az elköszönése verte ki a biztosítékot a fővárosi koalíciós pártoknál, Tarlós ugyanis azzal zárta beszédét, hogy Szebb jövőt kívánok. (A Magyar Gárda az első világháború után alakult Levente-mozgalomtól vette át a Szebb jövőt!-köszöntést, Matolcsy László győri főoktató találta ki 1926-ban.)

Fideszes forrásaink szerint a vasárnapi demonstráció nem jobbikos volt, hanem civil. A kifogásolt köszöntésről elmondták, hogy az Tarlós magánakciója volt.

Tarlós: Fiam, te hülye vagy!

Tarlós István az Indexnek elmondta, hogy szerinte az MSZP-ből és SZDSZ-ből csak a félelem beszél, a rendezvényen egyetlen egy jobbikos vagy gárdista felszólaló nem volt. Hogy a tömegben volt-e jobbikos vagy gárdista, azt meg véleménye szerint nem tudhatja az MSZP vagy az SZDSZ, hacsak ők nem vezényeltek oda néhányat. Tarlós hozzátette, hogy amíg a rendezvényen volt, addig nem látott egy gárdistát sem.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a koalíciós frakciók a beszédének a tartalmával nem tudnak vitatkozni, azért kötnek belé „ilyen kényszeredett marhaságokkal”. Ezért felszólítja a koalíciós politikusokat, hogy hagyjanak fel azzal a szánalmas kísérletezéssel, hogy őt a Fidesszel szembeállítsák.

Tarlós közölte, hogy a "Szebb jövőt!" kifejezést már 2002 óta használja, amikor még sehol sem volt a Magyar Gárda. Ennek illusztrálására hozzátette: apja 1942 óta piros szegfűvel köszönti az édesanyját, és mikor ő azt mondta neki 1994-ben a Horn-kormány megalakulásakor, hogy változtatni kellene ezen a szokásán, apja csak ennyit mondott neki: Fiam, te hülye vagy. Tarlós elmondta, ugyanezt üzeni most az MSZP és az SZDSZ politikusainak.

Tarlós közölte, hogy a Jobbik eddig csak ellene tüntetett a fővárosi közgyűlésben, például néhány hónapja, amikor Tarlós–Demszky-paktum feliratú táblákkal jelentek meg a városházán. Végül hozzátette: ő Steiner Pállal ellentétben soha sem tanulmányozta Szálasi köszönéseit, ezért mostantól tart attól is, hátha egy egyszerű "Jó napot!"-tal is magára haragítja a koalíciót, mert mint mondta: "a hülyeségnek nincs határa".

Az MSZP veszekedjen a Jobbikkal

Az Index információi szerint a Fidesz vezetése az EP-választás utáni napon úgy döntött, hogy kivárnak a Jobbikkal kapcsolatban. A Jobbik ugyanis elemzéseik szerint inkább az MSZP-től vett el szavazatokat, így ahogy egy forrásunk fogalmazott „nincs együttműködés sem és nincs hadüzenet sem".

Úgy tudjuk, hogy akkor felmerült, hogy Kövér László aktivizálásával meg lehetne szólítani a Jobbik-tábor egy részét, de végül ezt is elvetették. A párt terve az, hogy az MSZP veszekedjen a Jobbikkal és a Fidesz kimaradjon a „marakodó kicsik" harcából.

Orbán Viktor az EP-választás előtt a Heti Válasznak adott interjújában jelezte, hogy a Jobbikot ellenfélnek, hebehurgyának, szélsőséges habitusú pártnak tartja, ráadásul gyanús, hogy a pártot az MSZP mozgatja a háttérből. Ugyanakkor megértéssel beszélt a párt szavazóiról.

Ugyanezt a vonalat folytatta a most hétvégi pártkongresszuson Pokorni Zoltán alelnök, aki hívta a Jobbik szavazóit, azt ígérve, hogy a problémáikat majd megoldja a Fidesz.

Ugyanakkor nem volna meglepő, ha a megértő híváson kívül a Jobbik 427 ezer szavazója ennél is több gesztuist kapna a Fidesztől. Tarlós István nem tagja a Fidesznek, sőt, önállóságáról még szerződést kötött 2006-ban Orbán Viktorral, azonban mégis az emberek többsége a párttal azonosítja. A Fidesz már többször élt azzal a lehetőséggel, hogy környezetébe tartozó emberekkel tesz gesztusokat a hivatalos irányvonalukon kívül álló rétegeknek is.

Az EU-csatlakozásról szóló népszavazás éjszakáján (2003. április 11-én) például a Fidesz rendezvényén egymás után szólalt fel az uniót ünneplő Martonyi János és a tagság ellen szavazókat méltató Bayer Zsolt. A Fidesz parlamenti megjelenése is két célcsoportra koncentrál: a Fidesz frakciót vezető Navracsics Tibor után általában keményebb szavakkal, a radikálisabb közönség kedvére elmondja az üzenetet Semjén Zsolt is, a KDNP nevében.

Kapott gesztusokat a liberális és a baloldali tábor is: Tölgyessy Péter volt SZDSZ-elnök két választáson is előkelő helyet kapott a párt országos listáján, hiába kritizálta rendre élesen Orbán Viktort. Szűrös Mátyás, az MSZMP egykori vezető funkcionáriusa is kapott már szerepet fideszes rendezvényeken.