Tanárokat vádolnak egy diák öngyilkossága miatt

2009. június 17., szerda 20:14 |

Csúnyán megromlott az esztergomi Szent István Gimnázium és a polgármester viszonya, mióta a tanintézményt elköltöztette az önkormányzat, és élére egy olyan igazgatót nevezett ki, aki a tantestület szerint alkalmatlan. Most a gimnázium egy diákja a vonat alá feküdt, a polgármester pedig azonnal vizsgálóbizottságot rendelt ki az ügy miatt, és szerinte komoly pedagógusi hibák lesznek megállapíthatók.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, és a Szent István Gimnázium tanári karának felelősségét is felvetette Esztergom polgármestere annak kapcsán, hogy vonat alá feküdt az iskola egyik diákja. A 16 éves fiút múlt szombaton, Dorogon gázolta halálra a vonat. A rendőrség közlése szerint a mozdonyvezető látta, hogy a fiú szándékosan a sínre fekszik, de azonnali vészfékezéssel sem tudta már megakadályozni a balesetet.

Meggyes Tamás polgármester a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: "ez 2-3 éves felelőtlen pedagógusi magatartás következménye, volt olyan tanár, aki a gyerekeket, köztük ezt a szerencsétlen fiút is belehajszolta egy olyan küzdelembe, ami nem a gyerekek ügye". Megyes ezt szigorúan a magánvéleményeként adta ezt elő, ahogy azt is, miszerint a fiú által korábban elkövetett diákcsíny összefüggésben van azzal a diáksztrájkkal, amit a pedagógusok kezdeményeztek.

Szerinte árulkodó a fiú utolsó üzenete, miszerint nem akart szégyent hozni az iskolára. "Én azt gondolom, ebből sok minden következik és komoly pedagógusi hibák lesznek megállapíthatók", mondta a polgármester. Az önkormányzat fekete lobogót tett ki a városházára és megüzente a nevelőtestületnek, hogy csütörtöktől egy héten át reggel nyolctól délután négy óráig minden tanár köteles a gimnáziumban tartózkodni, a vizsgálat miatt.

A tantestület névtelenséget kérő tagjainak tájékoztatása szerint az iskolában kialakult egy kör, amelynek tagjai különféle diákcsínyeket követtek el és ezért pontokat lehetett szerezni. A 16 éves fiú szombaton dél körül osztálya termében meggyújtott egy újságot, majd azt a szemetesbe dobta, miközben a diákok többsége egy gyűlésen volt. A füstöt felfedező tanárok közölték vele, hogy addig nem mehet haza, amíg nem beszélt az igazgatóval. A gyújtogatásról jegyzőkönyvet vettek fel és telefonon tájékoztatták a diák édesanyját. Megemlítették, hogy korábban egy másik diákcsíny kapcsán is szóba került a fiú neve, de ő tagadta, hogy ahhoz köze lett volna. A fiú végül nem beszélt az igazgatóval, hanem a táskáját hátrahagyva távozott az iskolából és a vonat elé vetette magát, édesanyja csak este kezdte keresni az osztályfőnöknél.

A gimnázium közalkalmazotti tanácsa közleményében utasította vissza Meggyes Tamás nagy nyilvánosság előtt elhangzott állításait és leszögezte: azok megalapozatlanok, minden tényt és hiteles információt nélkülöző vádaskodások. Rámutattak arra, hogy a polgármester a műsorban elmondta: nem járt a helyszínen és az igazgatóval sem beszélt ez ügyben, sem személyesen, sem telefonon.

Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették, és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót; az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt. Nemrég a képviselők öt évre kinevezték a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította. A döntés ellen tiltakozva visszaadta városi kitüntetését a gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója.

Shopline

  • Fagyos tüzek
    Johanna Lindsey : Fagyos tüzek Ár: 2290 Ft − 20% Kedvezményes ár: 1832 Ft
  • Az ügy
    Lee Child: Az ügy Ár: 2800 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2380 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés