Orbán szerint befellegzett a kétpártrendszernek
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor politikai igazgatója lerántotta a leplet a kormány stratégiájáról
- Szalay-Bobrovniczky: Magyarország már tavaly elérte a NATO-elvárást
- Hódmezővásárhelyen a hétvégén az állatoké volt a főszerep
- Békemenetet jelentettek be június elsejére
- Kétmilliárd forintos hátrányt okozott egy bűnszervezet a magyar állam költségvetésének
Nem választási baleset történt, hanem új politikai rendszer jött létre június 7-én, az európai parlamenti választás napján, egy olyan rendszer ami már régóta formálódott a mélyben, de most emelkedett felszínre, mondta Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának tisztújító ülésén. Ugyanis a Fidesz elnöke szerint a kétpólusú helyett centrális politikai rendszer látszik kiépülni. A centrális politikai rendszer lényege, magyarázta Orbán, hogy egy kormányképes erő létezik a színpadon. "Úgy látnak bennünket az emberek, hogy mi vagyunk azok, akik meg tudjuk állítani Magyarország süllyedését, és el tudjuk indítani a felemelkedés útján az országot", jelentette ki Orbán. Aki azt is leszögezte: ha lesz egy olyan kormány, amit ő vezet, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja.
A pártelnök véleménye szerint aki a szocialisták által kitalált szolidaritási alapba befizet, az valójában egy MSZP-s választási pártkasszába fizet be. A szolidaritási alap létrehozása helyett, vélekedett Orbán, vissza kellene tenni azt a pénzt, amit elloptak, mert ha nem lopták volna, nem kellene ilyen merőben szokatlan, európai civilizációkban szinte példátlan módon pénzt kunyerálni jobb módúaktól a szegényebb emberek számára. Ám a Fidesz elnöke szerint a kormánynak semmi sem szent, a hatalmon maradás érdekében politikai adócsalásra is képes. "Azért csalnak, hogy a saját hatalmukat és a saját pénzüket mentsék, de ennek hamarosan vége lesz", mondta az ellenzék vezére. Aki úgy látja, már magával a törvényalkotással adót csal a kormányzat, ugyanis bejelenti, hogy adócsökkentés lesz, és a végén a megszülető törvény adóemelést rendel el.
A Fidesz elnöke szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszak a letartóztatott polgármesterek, az offshore politikusok és a rabosított titokminiszterek korszaka, és ennek a korszaknak a fenntartója, az MSZP olyan mértékben zsugorodik, és ezzel párhuzamosan radikalizálódik is, hogy már rég nem a baloldalt képviseli, hanem csak milliárdosok belterjes baráti körét.
Az országos választmányt 2002 óta Kövér László vezeti, akit legutóbb 2007-ben egyhangúlag választottak újra elnökké. Ahogy most is.Az országos választmány alelnökének Kupper Andrást, Mátrai Mártát, Simicskó Istvánt, Szűcs Lajost, Balogh József Jánost, Rácz Róbertet, Szakács Imrét és Kovács Zoltán választotta meg.