Pintér megint pályázik a belügyminiszteri posztra
Nem volt népszerű, mégis stabil tagja maradt a 1998 és 2002 között működő Orbán-kabinetnek Pintér Sándor, aki azzal a feladattal került a BM-be, hogy szedje ráncba a rendőrséget, és javítson a közbiztonsági statisztikákon. A rendőrség helyzete egy mostani hatalomváltás után ismét központi eleme lehet a kormányprogramnak, a Fidesz vezetésében pedig tudják, kevés ember alkalmas egy gyors, látványos beavatkozás végrehajtására a rendvédelmi szerveknél.
Az Index információi szerint a volt belügyminiszter az utóbbi időszakban világossá tette a kormányalakítási előkészületekben érintett fideszes vezetők előtt, hogy ismét szívesen vállalná a kihívást a belügyminiszteri poszton.
A végső döntés természetesen Orbán Viktor kezében van. Forrásaink szerint a pártelnöknek kell mérlegelni, hogy a rendvédelem ügyekben szintén jeleskedő hódmezővásárhelyi polgármestert, Lázár Jánost, vagy a testületekben mind a mai napig nagy tekintélynek örvendő Pintért választja. Szerintük Pintér szakmailag minden bizonnyal jobb választás lenne, személye viszont rossz üzenet, amely teret adna a 2002 előtti „ügyek" felemlegetésének.
![pinter sandor](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/100/1008/10080/1008011_963e94f1e18c961fe9d8aadcb797ad11_wm.jpg)
Pintér egy Kuncze Gábor belügyminiszternek köszönhető rövid kényszerpihenő közbeitatásával az országos főkapitányi posztról került 1998-ban a Fidesz-MDF-FKGP koalíciós kormányba.
A rendőrtábornok számára főként az olajos botrány és bombagyáros, Dietmar Clodo ügye okozott kellemetlenséget, karrierje azonban a 2002-es kormányváltás után sem tört meg: sikeres üzletemberként folyamatosan kapcsolatban maradt a hazai politika és gazdaság legfontosabb irányítóival.
Pintér az OTP Nyrt. igazgatósági tagja, és Csányi Sándor tanácsadója, aki jelentős részvénytulajdonnal is rendelkezett a bankban, és egy jól menő biztonsági céget, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. is működtet.
Számos vállalkozása alapján az Index információi szerint már többször felkerülhetett volna a leggazdagabb hazai vállalkozók listájára, de ő inkább kimaradt a top 100-ból.