Megszerveztünk négy jó kórházat

A Hospinvestnek nem igazán sikerült bebizonyítania, hogy egy magáncég jobban tud kórházakat üzemeltetni, mint az állam vagy az önkormányzatok.

Azt gondolom, hogy ezt sikerült bebizonyítani. Szerveztünk négy-öt olyan kórházat, amelyek ma jobban üzemelnek, mint régen. Kiskunhalas és Gyöngyös ma hihetetlen előnnyel bír sok önkormányzati kórházhoz képest. Hatvan a minimumfeltételek kontra finanszírozás csapdájában van, Egerben pedig azon múlik a helyzet, hogy megtartják-e azt a szervezeti struktúrát, amit létrehoztunk.

De ezekben a kórházakban is voltak működési és betegellátási problémák. Gyöngyösön a folyosón fektettek betegeket, Kiskunhalasról elszállították a diagnosztikai berendezéseket, mert nem tudták kifizetni őket.

Problémák voltak, de most két olyan esetet ragadott ki, ami nem igazán jellemző. Gyöngyösön senki sem várhatott csodákat két hónappal azután, hogy átvettük a kórházat, és építkezni kezdtünk. Az új szárny még nem készült el, és 2008 elején sok volt a beteg. Kiskunhalason az már a végkifejlet volt, amikor egy át nem adott és üzembe nem helyezett diagnosztikai eszközt elvittek.

Magyarázza el akkor, mitől jobbak a hospinvestes kórházak a többinél?

Jobb a szervezettség, a kórházak működését nem a paraszolvencia irányítja, hanem egy ápolási protokoll. Ez a struktúra hatékonyabb, mint ami általában a kórházakra jellemző. Van egy minőségbiztosítási rendszerünk, amely méri és mutatja az eredményeket. Évek óta monitorozunk tizenkilenc minőségi indikátort, például a császármetszéses szülések vagy a sebfertőzések arányát, az intenzív osztályra való visszakerülések számát. Ezek alapján javult a minőség, és jobbak vagyunk az átlagos magyar kórházaknál.

Az önök kórházaiban is voltak műhibák, akárcsak a többiben.

Az egészségügy veszélyes üzem, hibák mindenhol vannak. Egy amerikai statisztika szerint többen halnak meg nem adekvát kezelés miatt, mint keringési rendellenességben és daganatos betegségben összesen. Mi úgy szerveztük a dolgokat, hogy ilyenek a lehető legkisebb arányban forduljanak elő. Egerben átvettünk összesen háromszázmillió forint kártésítési igényt különböző ellátási hibák miatt, azóta nincsenek újabb esetek.

Fejlesztéseket ígértek, de ezek jelentős részét nem tudták teljesíteni. Mi az, amit valóban meg tudtak csinálni?

Kiskunhalason közel kétmilliárd forint értékű fejlesztést hajtottunk végre. Mindenhol fejlesztettük a diagnosztikai rendszert, és azonnal átalakítottuk a sürgősségi betegellátó osztályt, itt dől el ugyanis, hogy a beteg hova kerül az intézményenben, és milyen szintű ellátásra van szüksége.

Adóságokkal vették át a kórházakat, de most még nagyobb az adósságuk, 2,7 milliárd forint. Ez mennyiben eredmény?

Nézzük meg a problémákat, és hasonlítsuk őket az átlaghoz. A magyar realitás ma azt jelenti, hogy egy válságágazatba, amely folyamatosan finanszírozási problémákkal küszködik, mi mennyivel kevesebb problémával tudunk kórházat működtetni, mint egy önkormányzat.

Ha a belső tartozásokat kivesszük a rendszerből, az elhatárolt nettó adósságunk 2,7 milliárd forint. A mai becslések szerint a hazai kórházak összes adóssága 160-180 milliárd, a kilencven napon túl lejárt adósság nyolcvanmilliárd. A Hospinvest a hazai teljes fekvőbeteg-ellátás öt százalékáért volt felelős, ez alapján négy-ötmilliárd lenne a ránk eső rész. Sajnos ezt a 2,7 milliárdot sem tolerálta a piac, és nem volt hajlandó tovább finanszírozni. Mi nem tehettük meg azt, mint az önkormányzatok, hogy kötvények után rohangálunk.

Mit gondoltak, amikor ebbe az egészbe belevágtak, mitől tudják jobban menedzselni ezeket a kórházakat?

Mi 2006-ban elhittük, hogy reformok következnek az egészségügyben. Elhittük, hogy nem vonnak ki több forrást, és ezek alapján számoltuk. 2007-ben támogatta elképzeléseinket az EBRD, és négymillió euróért vásárolt részvénycsomagot. Elhittük, hogy szektorsemleges lesz a finanszírozás, hogy a 13. havi bért a nálunk dolgozók is megkapják. Nem kaptuk meg, ezen buktunk négyszázmilliót.

Ki akartuk iktatni a paraszolvenciát, de ehhez nem volt forrás. Bíztunk abban, hogy az iparűzési adóról szóló jogszabálytervezetet elfogadják, de ez sem történt meg, ez kétszázmillió mínusz volt. Megszűnt a vizitdíj, az mínusz százmilliót jelentett.

Aztán jött a válság. Számítottunk arra is, hogy az Egészségbiztosítás Alap pozitívumából plusz egyhavi OEP-finanszírozást kapunk, ez sem történt meg, 1,1 milliárd helyett csak négyszázmilliót kaptunk. Ha ezeket összeadja, ez legalább 1,4 milliárddal kevesebb pénz csak 2008-ban. Márciusban az EBRD kiszállt a Hospinvestből, mert láthatóvá vált, hogy a pénzt nem lehet a kórházak fejlesztésére fordítani, mert az elmegy a fenntartásra.

Az EBRD idén márciusban szállt ki a Hospinvestből. Nem sokkal ezután a CIB Bank leemelt a számlájukról 1,2 milliárd forint tartozást. Ez volt a végső döfés?

Nem, a végső pont az volt, hogy az OEP-től az új finanszírozási rendszer alapján júliusban háromszázharmincmillióval kevesebb pénzt kaptunk az előző hónaphoz képest. Mint mondtam, már 2008-ban láttuk, milyen óriási különbség van a tervezett és a tényleges bevételek között, és már akkor befektetőt kerestünk. A CIB csak pragmatikus volt. Látta, hogy az egészségügy válságágazat, és ezt nem kívánta tovább finanszírozni.

Alkudni nem lehetett velük? Ekkor önök is szembesülhettek a piac könyörtelenségével?

A CIB lépése jogszerű volt, de váratlan és inkorrekt. Nem adtak időt arra, hogy próbáljunk más hitelezőt keresni.

Ez a Hospinvest és a CIB ügye volt, vagy állt valaki a háttérben, aki ezt a váratlan lépést úgymond irányította?

Ez teljesen a CIB döntése volt. Egyszerűen tőkét vontak ki az egészségügyből. Nem bosszúról volt szó.

Azt akarja mondani, hogy teljesen külső körülmények vezettek a csődhöz? Önök nem is hibáztak?

Döntően külső körülmények vezettek idáig. A mi hibák a túlzott optimizmus és hiszékenység volt. Nem mondom, hogy hibátlan szervezet voltunk, de ezen igyekeztünk javítani. Az EBRD kivonulása előtt átalakítottuk a szervezetet, de ezzel legfeljebb kétszázmilliót lehetett megtakarítani, ami egy nagyságrenddel kisebb az egyéb kieső bevételeknél.