Lendvai: 2-3 miniszter távozik ősszel

2009. augusztus 3., hétfő 20:54 |

Néhány, két-három szocialista miniszter hagyja majd el a kormányt ősszel - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke hétfőn este az InfoRádió Aréna című műsorában.

A pártelnök úgy fogalmazott: változatlanul az tervük, hogy akik a választási előkészületekben napi feladatot vállalnak, jó ha "kijönnek a kormányból". Lendvai Ildikó szerint ugyanis mindkét feladat teljes embert követel majd, és az sem jó, ha a kormányzás mindennapjaiba keverednek kampányteendők.

Az MSZP elnöke azt mondta: ez nagyobb "borulást" a kormány életében nem okoz majd, 2-3 emberről van szó, akik a kellő időben, valószínűleg a jövő évi költségvetés elfogadása után lépnek ki a kormányból.

A 2010-es költségvetés politikai karakterét firtató kérdésre Lendvai Ildikó azt válaszolta: a büdzsé baloldali karakterű lesz, fő jelszava a stabilitás és a biztonság. Hozzátette: az uniós forrásokat továbbra is arra használják, hogy ki lehessen törni a válságból, folytatják az Út a munkához programot, nem vesznek el a szociális krízisalapból, és a közbiztonság esetében növelik a forrásokat.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szili: Magunk alatt szappanozzuk a lejtőt - 2009.07.22.
A házelnök szerint az MSZP jelenlegi helyzetében nem kell miniszterelnök-jelölt, egy jó listavezető is megteszi.
Elkerülték, vagy csak elnapolták az MSZP szétesését? - 2009.07.07.
A kampányfőnöki posztért indulhat a következő csata.
Igazából a kormány nyert a szocialisták kongresszusán - 2009.07.04.
Elfogadták a válságkezelés folytatását, ellenben elnapolták a fiatalok beemelését a pártvezetésbe.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!