Árpád
3 °C
12 °C

Eltemették a Kislétán meggyilkolt asszonyt

2009.08.07. 16:32
Több száz ember kísérte utolsó útjára pénteken délután a Kislétán meggyilkolt 45 éves Balogh Máriát. A szertartás délután három óra előtt fejeződött be a helyi köztemetőben. A kormányt Teleki László miniszterelnöki megbízott, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Kórózs Lajos államtitkár képviselte.

A búcsúztatáson a parlamenti pártok politikusai is részt vettek. A szertartás rendben lezajlott, mindössze néhányan lettek rosszul a melegben, őket a mentők a helyszínen ellátták.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a temetés után azt mondta, hogy a mai a magyarországi cigányság egyik legszörnyűbb napja, a romák az egész országban gyászolnak. "Nem is bánom, hogy nem csinálnak belőle politikai ügyet, hogy nem válik az ügy a politika martalékává" – fogalmazott az OCÖ elnöke, aki szerint a politikának most az a dolga, hogy összefogjon és végre elfogják a tetteseket, hogy "ne kelljen ilyen sűrűn temetésre járni".

Molnár Csaba kancelláriaminiszter a szertartást követően újságírók előtt megismételte, hogy akik a támadásokat elkövették, minden magyar ellenségei. "El fogjuk kapni, bíróság elé fogjuk állítani őket, mert ez a kötelezettségünk" - fogalmazott. A miniszter megengedhetetlennek nevezte, hogy ilyen szörnyű bűn Magyarországon büntetés nélkül maradjon.

Molnár ismét hangsúlyozta, hogy a kormányzat részéről sem pénzügyi, sem technikai, sem pedig műszaki akadálya nem lehet annak, hogy a tetteseket bíróság elé állítsák. A rendőrség a korábban felállított 100 fős nyomozócsoport létszámát 130-ra emelte és valamennyi, romák által lakott településnek kiemelt védelmet biztosítanak.

A búcsúztatáson egyetlen politikus vagy cigány vezető sem mondott beszédet. A kormányt Teleki László miniszterelnöki megbízott, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Kórózs Lajos államtitkár képviselte, illetve részt vett - mások mellett - Tóth József, az MSZP, Gulyás József, az SZDSZ, illetve Lukács Tamás, a KDNP országgyűlési képviselője.

A cigány vezetők közül Farkas Flórián, Kolompár Orbán, és Horváth Aladár érkezett Kislétára. A szertartáson nem vett részt sem a köztársasági elnök, sem a kormányfő, és a rendőrségi vezetők is távol maradtak.

Bajnai Gordon miniszterelnök pénteki közleményében együttérzéséről biztosította az áldozat hozzátartozóit. "Kislétán hétfőre virradóra szörnyű tragédia történt, amelynek elkövetőit mélyen elítéli az egész magyar társadalom. A mai napon osztozom az áldozat hozzátartozóinak fájdalmában, ahogy roma honfitársaim aggodalmában is" - írta a miniszterelnök.

Véleménye szerint az embertelen támadás cigány emberek ellen irányult, de a gyilkosok az egész nemzetre rontottak rá. Azok, akik efféle rémtettekre képesek, és akik mentegetik őket, tagadják a köztársaság alapértékeit és a legalapvetőbb emberi értékeket is - tette hozzá.

Pénteken az MSZP országos elnöksége Bajnai Gordon miniszterelnök részvételével egyperces néma tiszteletadással emlékezett meg a kislétai támadás áldozatairól. A párt elnöksége úgy döntött, hogy a támadások áldozatainak emlékére kitűzi a fekete zászlót a székházra.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft