Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Nem hibázott az igazgatócserénél a Gandhi kuratóriuma

2009.08.17. 13:19
Jogszerűen váltott igazgatót a Gandhi Közalapítványi Gimnázium kuratóriuma, állapította meg az ügyészség. A júniusi botrány után az alapítvány alapítói közgyűlése új kuratóriumot választott, ami viszont még nem vehette át az ügyeket. A régi kuratórium elnöke most abban bízik, hogy az ügyészségi vizsgálat eredményeként mégis a helyén maradhat.

Jogszerűen váltotta le a Gandhi Közalapítványi Gimnázium igazgatóját és nevezett ki új vezetőt az alapítvány kuratóriuma, állapította meg az ügyészség. A közalapítvány kuratóriuma júniusban döntött a gimnáziumot tíz éve vezető Csovcsics Erika leváltásáról és az új igazgató, Gidáné Orsós Erzsébet kinevezéséről. Az indoklás szerint Gidánénak megvolt a poszt betöltéséhez szükséges végzettsége.

Az új igazgató ellen a diákok és a tanári kar ülősztrájkkal tiltakozott, a közalapítvány alapítói közgyűlése pedig visszahívta a kuratórium tagjait és újakat választott helyettük. Ugyanakkor az alapítók egy része, köztük a kormány, még nem járult hozzá a változáshoz.

Várnai Márton, a jelenleg működő (régi) kuratórium elnöke hétfői sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy az ügyészség a döntésüket igazoló ítélete után megmaradhat az alapítvány régi kuratóriuma.

Mint mondta, Csovcsics Erika nem rendelkezik sem középiskolai tanári végzettséggel, sem pedagógus szakvizsgával, ennek ellenére felajánlottak neki egy szakmai posztot az iskolában, amit ő nem fogadott el. Az igazgatónőnek azért is kellett távoznia, mert az iskolában az érettségi eredmények nagyon rosszak voltak. Magyar nyel év irodalomból 6 tanuló, matematikából 28 diák, történelemből pedig 24 tanuló vizsgázott elégtelenre.