Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Vágják le a tolvaj orrát!

2009.08.20. 11:53
A Szent István által hozott első magyar törvények legjellemzőbb büntetési formája a kártérítés volt. Előfordultak csonkolásos megtorlások is, de a legtöbbször a sértett kiengesztelése volt a retorzió. Halál csak karddal elkövetett gyilkosságért és a király megsértéséért járt.

A statisztikák ugyan nem bizonyítják, hogy romlik a közbiztonság Magyarországon, mégis nagyobb rendet ígér a kormány, keményebb büntetéseket követel az ellenzék és egyre sűrűbbek a rendet követelő tüntetések Magyarországon. Szent István király színrelépése előtt még kaotikusabb volt a helyzet, az akkori rendszerváltás lázadásokkal, a magántulajdon intézményének megszilárdításával és a kereszténység bevezetésével kezdődött és egyik sem volt könnyű menet.

Visszatérő motívum most is Magyarországon, hogy régen minden jobb volt, volt még tekintélye a rendőrnek, pláne a csendőrnek. A múltba révedő rendpárti nosztalgia évezredes hagyomány Magyarországon. Amikor a középkori királyok új törvényt hoztak, akkor előszeretettel hivatkoztak arra, hogy ezek valójában nagyon régi, valószínűleg István-korabeli törvények, csak valahogy elfelejtődtek.

Csendor 12

Augusztus 20. remek alkalom feleleveníteni az első írásba foglalt magyar törvényeket, amelyeket az államalapító uralkodó hozott.

A sikkasztók ellen

Mostanában visszatérő vád a hatalmon lévő politikusokkal szemben, hogy akár országos, akár helyi erősség, előszeretettel lop a közösből. Eleink sem lehettek sokkal erkölcsösebbek, mert István törvényei többször is foglalkoznak a sikkasztással, pedig BKV-ról például még szó sem volt.

"Akarjuk azt is, hogy valamint másoknak adtunk hatalmat az ő javaikat birniok, ugy a mi javaink is, vitézeink, szolgáink, és valamelyek a mi királyi méltóságunkhoz tartozandók, épségben maradjanak. És senki valamit azokból el ne ragadjon vagy sikkaszszon, se valaki az elől mondottakban a maga számára kedvezést keresni ne merészeljen” – áll az első magyar törvénykönyvben. A sikkasztók büntetése általában az volt, hogy vissza kellett adni az ellopott javakat, és még kártérítést is kellett fizetniük. Ennek mértéke ispánok (ők a helyi közigazgatás vezetői voltak) esetében az ellopott érték kétszeresére rúgott.

Kártérítés volt a legjellemzőbb büntetés

A kártérítés visszatérő eleme az első magyar törvényeknek. Börtön még nem volt, ezért a legtöbbször a károsultak kiengesztelése lehetett a megtorlás. Aki nem tudta visszaadni az ellopott javakat, azt eladták szolgának, és így az utána befolyó pénzből lehetett kártalanítani a meglopottat.

Kártérítést fizethetett a gyújtogató is (és még 16 tinót fájdalomdíjként). Kártérítést fizethet az a férfi is, aki más szolgálólányát teherbe ejtette és a nő belehalt a szülésbe. Ha nem halt bele a szülésbe, akkor a csábítót csak megvesszőzték és a haját vágták le. Kártérítés járt az elrabolt és liliomtiport szabad lányok szüleinek is.

A kártérítéseket néha pénzben, de a legtöbbször tinóban (ökörborjú) határozták meg. Ahogy most is figyelembe veszi a bíróság pénzbüntetések kiszabásakor a tettes anyagi helyzetét, úgy már István idején is többet fizethettek a gazdagok. A feleségét meggyilkoló főuraknak például 50 tinót kellett adniuk elhunyt hitvesük családjának, a vitézeknek 10 tinót, míg a legszegényebb szabadoknak csak 5-öt.

Három csapás ezer éve

A Fidesz és az igazságügyi minisztérium is kedvelt 2009-es vesszőparipája volt a visszaesők szigorúbb büntetése. Az ötlet annyira nem új, hogy már Szent István is bevezette, a „három csapás” elve többször is visszatér az első magyar törvényekben. Például ha egy szolgát lopáson értek, akkor első alkalommal levágták az orrát. Másodiknak a fülét, és csak az orratlanul-fületlenül is visszaesőket végezték ki.

A boszorkányságon kapottaknak is volt három dobása. Először böjtölni kellett, másodszorra már három szégyenjelet égettek az elkövető bőrébe, és aki még ezután is boszorkánykodott, azt külön bíróság elé vitték.

Nem vitt el mindenkit a hóhér

Horn Gyula, a Jobbik és Hack Péter is visszaállította volna az elmúlt másfél évtizedben a halálbüntetést Magyarországon, de ezt nemzetközi egyezmények tiltják. Azt gondolhatnánk, hogy a középkorban könnyen kerültek hóhérkézre a bűnözők, de ez nem így volt. A karddal gyilkosságot elkövetőkre ugyan halál várt, de a más eszközzel gyilkosságot elkövető megúszhatta 110 arany kifizetésével (ez igen jelentős vagyon volt akkoriban, a véletlen gyilkosság után csak 12 aranyat kellett fizetni). A kard általi gyilkosság mellett csak egyetlen bűntényért járt biztos halálbüntetés, ez pedig a király rágalmazása volt.

Adják ki a sértett családjának

Az önbíráskodás is népszerű témája 2009-nek. A tolvajok ellen halálos erejű árammal védekező gazda, az önvédelmi csoportokat felállító romák történetei mellett a politika is sokat foglalkozott a témával, még Draskovics Tibor igazságügyi miniszter is büszkén jelentette be, hogy az önvédelem lehetőségeit kibővítették az idén. Ezer éve bizonyos esetekben a sértett bosszút is állhatott. Például aki mágiát alkalmazva megrontott valakit, azt kiadták a sértett családjának, hogy bánjanak el a rontóval belátásuk szerint.

István törvényei nagyjából illeszkedtek a korabeli nyugati jogrendekhez, elsősorban német példák alapján születtek – ahogy a legutóbbi rendszerváltás utáni közjogi berendezkedés is német mintát követ. A magyar sajátosságoknak leginkább a kereszténységre kényszerítés eszközei feleltek meg. Eszerint például a mise közben beszélgetőket nyilvánosan megostorozták, a misét ellógókat megvesszőzték és megkopasztották, a vasárnap dolgozóktól pedig elvették állataikat és szerszámaikat.