Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Sólyom: Példátlan, megmagyarázhatatlan és menthetetlen

2009.08.21. 20:18 Módosítva: 2009-08-21 21:32:52
Példátlan és a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlan és kimenthetetlen lépésnek nevezte Sólyom László, hogy péntekre megtagadták tőle a belépést a szlovákiai Komáromba, ahol részt vett volna Szent István szobrának leleplezésén.

A köztársasági elnök a határátkelőtől gyalog jött el az Erzsébet hídon a határig, és magyar területen maradva tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a szlovák külügyminisztérium jegyzéke szerint biztonsági kockázatot jelent a részvétele az ünnepségen. Az előzményekről itt olvashat>>

"Visszafordulok, mert nem tudnak engem egy tudatos jogsértésbe belehajszolni, hiszen jogász vagyok, államelnök vagyok. Remélem, hogy a komáromiak ezt a látogatást így is megőrzik szívükben, és visszajövök még" - mondta az újságírók gyűrűjében Sólyom László.

A köztársasági elnök rámutatott, a szlovák fél több, mint két hónapja tudja az átadás tényét, a legutóbbi napokig mindenben együttműködést tapasztaltak, majd kijelentette "remélem, hogy az utolsó két napban kitört hisztéria a legfelsőbb szinteken nem a szlovák fél érzelmeit tükrözi".

Újságírók kérdésére Sólyom László úgy fogalmazott: egy ilyen lépést nem lehet válasz nélkül hagyni és reméli, hogy a magyar diplomácia mindent elkövet, hogy ennek a lépésnek a súlyát éreztesse nemzetközileg, de rámutatott, ettől függetlenül törekedni kell a jó viszonyra.

"Nagyon szeretném, ha a jogi lépések mellett történne valami a lelkekben is", fogalmazott és kijelentette, hogy történtek ellenére a szlovák vezetőket bármikor szívesen látják Magyarországon, az itt élő szlovákság körében is.

A köztársasági elnök rámutatott, hogy szerinte semmiféle biztonsági kockázat nem állt fent és éppen arról szólt volna beszédében, hogy Szent István közös királya a magyar és a szlovák népnek.

Az elnök hozzátette, beszédét átadta Magyarország szlovákiai nagykövetének, kérve, hogy olvassa fel az ünneplőknek és végül tolmácsával mindkét nyelven felolvastatta a belépését megtiltó jegyzéket.

A szoboravatást a szlovák rendőrök körülbelül kétszáz rendőrrel biztosították, a Lúdpiac teret vasrácsokkal kerítették el, a több ezer néző a helyszínt 5-6 méter távolságból figyelhette, a sajtó munkatársait táskaátvizsgálás és fémdetektoros vizsgálat után engedték be az elkerített területre. Az MTI helyszínen lévő tudósítója csoportosan gyülekező szélsőségeseket nem látott, egyik nemzet részéről sem.

Szent István lovasszobrát közadakozásból állította fel Révkomárom önkormányzata, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Palatinus Polgári Társulás, közel egy év alatt. Az alkotás Györfi Lajos munkája, Felvidék legnagyobb lovasszobra. A másfél méter magas szobor alapjául a kalocsai királyfej szolgált.

Reakciók itthonról

A KDNP megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy Robert Fico miniszterelnök kitiltotta Sólyom László köztársasági elnököt a Szlovák köztársaság területéről. Szükségesnek tartjuk a magyar parlamenti pártok és az Európai Unió magyar képviselőinek közös fellépését. Erre a tűrhetetlen provokációra azonnali és határozott választ kell adni!

Az MSZP álláspontja szerint amikor ilyen feszült két ország kapcsolata, jó döntést hozni csak a józan észre és az európai normákra hallgatva lehet. Egy nehéz helyzetben is az a követelmény, hogy egy lépés ne fokozza a feszültséget, hanem a két nemzet kapcsolatát fejlessze. A szlovák fél mostani döntésével az MSZP álláspontja szerint nem ezt a szempontot és nem az európai szokásokat követte.

Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő az európai törvényhozói testület elé kívánja vinni Sólyom László magyar köztársasági elnök szlovákiai útjának az ügyét.