Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Orbán: Egy diktatúra soha nem lehet jobb, mint a demokrácia

2009.08.23. 10:35
Egy diktatúra, legyen az akár barna vagy vörös, semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje, jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton este a vasfüggöny megnyitásának évfordulója alkalmából a türingiai tartományi kormány által szervezett megemlékezésen.

A Fidesz vasárnapi közleménye szerint a pártelnök kiemelte: ha mégis ez a látszat keletkezne, akkor a demokratikus politikusok rosszul teszik a dolgukat.

A rendezvény Teistungenben, a volt keletnémet-nyugatnémet határ egyik állomásán, az ott létrehozott múzeumban zajlott, ahol Orbán Viktor "20 év változás Közép-Európában" címmel tartott előadást. Ebben kifejtette: büszke arra, hogy Magyarország egyik eszköze lehetett Németország újraegyesítésének.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az új rend építése, a diktatórikus rendszer valódi átalakítása nem valósulhat meg, ha nem tudjuk megbecsülni a szabadságot, ha megjelenik a relativizmus, amikor relatívvá lesz a különbség szabadság és diktatúra között. Ezért kell a demokráciában is azokra az értékekre építenünk, amelyek a diktatúrában megtartottak bennünket: az emberi szolidaritásra, a keresztény hitre és az emberi méltóság tiszteletben tartására.

Ezzel összefüggésben a pártelnök utalt arra is: a pénzügyi válság és az általa millióknak okozott szenvedés nem valamilyen személytelen piaci folyamatok, tőlünk független törvényszerűségek következménye, hanem konkrét emberek erkölcsi fogyatékosságának eredménye, akik loptak, csaltak, hazudtak, és mások rovására akartak meggazdagodni.

Leszögezte: Kelet-Közép-Európában a szabadság, a jog és a jó összetartozására akarjuk építeni egész Európa jövőjét. A mi dolgunk, a felszabadult népek dolga, hogy az európai architektúrában megjelenítsük ezeket az értékeket: az emberi szolidaritást, a keresztény hitet és az emberi méltóság tiszteletben tartására épülő politikát - mondta. Orbán Viktor.

A pártelnök délután négyszemközt tárgyalt Dieter Althaus tartományi miniszterelnökkel is. A megbeszélésen szóba került, hogy a pénzügyi válságot sem Türingiában, sem Magyarországon nem lehet kezelni megszorításokkal, csak gazdaságélénkítéssel és a politika megújításával - áll a közleményben.