Enyhülhet a bölcsődei helyhiány

2009.08.25. 06:44 Módosítva: 2009.08.25. 06:48
A gyes időtartamának és az óvodáztatás szabályainak jövő évi változása miatt bevezetik az egységes óvoda-bölcsőde intézményét a tízezer fősnél kisebb településeken.

A bölcsődei helyhiány évek óta probléma országszerte. Úgy tíz-tizenötezer bölcsődei hellyel van kevesebb a szükségesnél. A helyhiány különösen azoknak a családoknak okoz problémát, ahol az édesanya a gyermek hároméves kora előtt szeretne visszamenni dolgozni, óvodába ugyanis csak hároméves korától íratható a gyerek. Ráadásul a jövő évtől bizonyára még több szülő venné igénybe a bölcsődei szolgáltatást: a 2010. április 30-a után született kisbabák után ugyanis már csak két évig jár a gyes, így vélhetően sokan próbálnak gyermekük óvodás kora előtt munkába állni.

A kormány azzal szeretne segíteni a helyzeten, hogy szeptembertől lehetővé teszi az egységes óvoda-bölcsődék megszervezését a tízezer fősnél kisebb településeken, írja a keddi Népszabadság. Vagyis az már nem lesz kizáró ok, ha nincs annyi kisgyermek, ahány egy bölcsőde elindításához szükséges. Az ügy érdekében a közoktatási törvényt is módosították, mondta a lapnak Csillag Márta, az oktatási tárca főosztályvezetője.

A 2009 szeptemberétől szervezhető óvoda-bölcsődékben napi tízórás nyitva tartás esetén legkevesebb két óvodapedagógus, egy dajka és egy bölcsődei gondozó látja el a feladatokat. A gyerekeket kétéves kortól vehetik fel, a létszám nem haladhatja meg a húsz főt. Ebből legfeljebb tizenöt lehet óvodás korú és legfeljebb öt a háromévesnél fiatalabb.

Az új intézménytípus nem csupán a bölcsődei, hanem az óvodai férőhelyproblémát is enyhítheti. Bár húszezerrel több az óvodai férőhely, mint ahány a beíratott gyermek, a hozzáférés egyenlőtlenül oszlik meg az országban. Különösen Pest megyében, a fővárosban és a megyei jogú városok vonzáskörzetében kevés a férőhely, míg más vidéki településeken sok. A szülők annak ellenére nem íratják be a gyerekeiket, hogy ez ötéves kortól kötelező. 2010-től megváltozik a helyzet: ettől az évtől egyetlen jelentkezőt sem utasíthatnak vissza helyhiány miatt, ha a gyerek elmúlt hároméves. Ahol nincs elég férőhely, ott bővíteni kell.