Szilárda
0 °C
6 °C

Krazzal már nem döngethetnek a rendőrök

2009.08.27. 08:31
Kivette a rendőrség hivatalosan elismert arzenáljából az igazságügyi és rendészeti miniszter a szovjet gyártmányú barikádrombolót. A Népszabadság szerint a miniszteri rendeletben szereplő maradék fegyverzet azért egy kisebb háború megvívására is elegendő.

Miközben az egyenruhásoknál többnyire csak pisztolyt, bilincset, gumibotot és - kivételes esetben - géppisztolyt látni, a jogszabály napokban megjelent módosítása szerint az arzenálban található többféle gépfegyver, félautomata sörétes fegyver, sőt toronygéppuska is.

A Népszabadság írása szerint az ORFK fennhatósága alá tartozó fegyverzetben van még kézi gránátvető, és a biztonság kedvéért még páncéltörő gránát, amellyel akár harminc centiméter vastag acélfalat is át lehet ütni.

A most kiadott módosítás szerint kikerült az eszköztárból a 42M mintájú és a harckocsi elleni kézigránát, illetve a repeszhatású puskagránát. Hasonló sorsra jutott a védő kézigránát is, amely egy tizenkét méteres átmérőjű kört majdnem ötezer apró golyóval terít meg. A korábbi jogszabályban szerepelt a tömegoszlató ráccsal felszerelt ősöreg IFA teherautó, a nem kevésbé koros, de tiszteletet parancsoló méretű, tolólapos barikádromboló szovjet Kraz és a páncélozott BTR is. A „speciális bevetési gépjárművek" címszó alatt csupán a vízágyú található.

Az arzenálban maradtak a normál vagy hosszított, esetleg összecsukható gumibotok, tonfák, elektromos sokkolók, kardok, tőrök vagy kések már valóban inkább csak kényszerítő eszközök, valamint fémből, műanyagból való, különféle kivitelű bilincsek, emberek, sőt autók elfogására is alkalmas hálók, útzárak is.

A lap szerint a rendőri eszköztár másik csoportja "védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotot" előidézésére szolgál. A skála a könnygázszóró palacktól vagy kézzel dobható gránáttól a gépkocsira szerelt automata gránátvetőig terjed. Ide sorolhatók a hang- és fény-, illetve kombinált gránátok.