MVN: a sukorói ingatlancsere-szerződés még hatályban van

2009. augusztus 28., péntek 21:40

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. álláspontja szerint a Sukoró-Pilis/Albertirsa ingatlancsere szerződés nem tekinthető semmisnek, ameddig a bíróság a semmisséget jogerősen meg nem állapítja - tartalmazza az MNV Zrt. legfrissebb, az MTI-hez pénteken eljutatott állásfoglalása.

A közlemény leszögezi: a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) és az MNV Zrt. az ügyben csak az ingatlancsere szerződés kapcsán tekinthető érintettnek.

Az NVT döntéshozóinak a tavaly július végi döntés során olyan információk álltak rendelkezésre, amelyek alapján a csereügyletet jóváhagyhatták. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. akkori tájékoztatása szerint a pilis-albertirsai ingatlan együttest érinteni fogja az épülő M4-es autópálya nyomvonala. Ezért, ha azt más megoldással - vétellel, cserével - nem lehet az állami vagyoni körbe bevonni, akkor kisajátítási eljárást kell lefolytatni.

A közlemény emlékeztet: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a szerződés a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) alapján tekinthető semmisnek. A számvevők ugyanis azt feltételezik, hogy mivel az autópálya-építés nem az ingatlanok teljes területét érinti, a közcél nem áll fenn.

Ezzel szemben az autópálya-építési gyakorlat szerint számos esetben a kisajátítási eljárás elkerülése érdekében a teljes ingatlant, és nem csak annak az útépítéshez szükséges részét vásárolják meg. A magántulajdonos egyébként a Ptk. és a kisajátítási törvény alapján is kérheti az útépítéshez nem szükséges területeinek is a kisajátítását. Az autópálya-építések során több száz hektár úgynevezett maradékterület marad állami tulajdonban, amit az útépítés céljára nem használtak fel, de egyéb más gazdaságilag hasznos célra igen.

A tranzakcióval kapcsolatban felvethető, hogy az ingatlancsere nem értékarányosan történt, azonban az NVT döntéshozatali eljárását előkészítendő a jogszabályokban előírt értékbecslés elkészült. A cserepartner éppúgy megbízott ezzel szakértőt, mint az MNV Zrt. Annak eldöntése, hogy az értékbecslők hibáztak-e, csak egy minden eddiginél alaposabb vizsgálat után lesz lehetséges. Ennek megállapítására reményt nyújt a számos folyamatban lévő ellenőrzés - mutat rá a közlemény.

Arra vonatkozóan pedig, hogy az értékbecslés nem lehet alapvetően hibás, irányadó, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a megkötött csereszerződés árai alapján jogerősen vetette ki az illetéket - jegyzi meg állásfoglalásában az MNV.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Sukoró: hiába a telekbotrány, a kaszinókoncesszió sikeres - 2009.08.14.
A "jogi bizonytalanság" miatt a pénzügyminisztérium szigorú feltételeket szabott a szerződéskötéshez.
Bajnai után a Fidesz is vizsgálatot akar Sukoró-ügyben - 2009.07.22.
A Fidesz parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel, gyanúsnak tartják a kaszinóberuházás körülményeit.
Az MNV szerint értékarányos volt a sukorói telekcsere - 2009.05.28.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerint értékarányos volt a sukorói, illetve az albertirsai és pilisi telkek csereügylete az MNV és Joav Blum között.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!